NotesWhat is notes.io?

Notes brand slogan

Notes - notes.io

A Földünk

A XI. században, a legnagyobb veszély, a háborúk és a terrorizmust követően, egyértelműen a természetünk erőforrásainak túlfogyasztása


Az utóbbi évtizedekbe nagyon felgyorsult a Globális Felmelegedés, A Gleccserek és a Jéghegyek olvadása ennek az eredménye.
A Közlekedés, az elektromosáram túlfogyasztása, az erdők kiirtása, és még sok sok tényező, ami mind a föld tönkremenését eredményezi, ezzel unokáink, és majd az ő unokáik életét sodorjuk veszélybe, és nem feltétlenül a miénket.

A tudósok azt jósolják, hogy hőhullámok, és hatalmas árvizek , egyre gyakoribb Hurrikánok várnak a földre, a klimaváltozás miatt.
Kihalás fenyegeti a Jegesmedvéket, és a fertőzések is könnyebben terjednek.

A Tengerszint emelkedés, és a tavak kiszáradását mellet sem lehet legyinteni, ezek is nagyon komoly veszélyt jelentenek a földre.

A Globális felmelegedés, leginkább miattunk , emberek miatt történik, a hadviselés, a városi szmog, és az előbb emlitett túlfogyasztás.

Ezt nekünk embereknek kell megállitani addig ameddig nem késő, Az egész világnak össze kellene fognia, és félretenni a politikai, és etnikai ellentéteket, hiszen ez a föld a miénk, és nem másé, és csak mi tudjuk megvédeni!

Szerencsére nem reménytelen a helyzet, még nem okoztunk visszafordithatatlan pusztitást a földön, és megértette az emberek többsége, hogy nem kell mindenhova autóval közlekedni, és a szemetünket pedig a Szelektivgyüjtőbe kell dobni, egy kis odafigyeléssel megmenthetjük a bolgyónkat, hisz tudjuk
miután megettük az utolsó disznót, és kivágtuk az utolsó fát rájövünk, hogy a pénzt nem lehet megenni.


     
 
what is notes.io
 

Notes.io is a web-based application for taking notes. You can take your notes and share with others people. If you like taking long notes, notes.io is designed for you. To date, over 8,000,000,000 notes created and continuing...

With notes.io;

  • * You can take a note from anywhere and any device with internet connection.
  • * You can share the notes in social platforms (YouTube, Facebook, Twitter, instagram etc.).
  • * You can quickly share your contents without website, blog and e-mail.
  • * You don't need to create any Account to share a note. As you wish you can use quick, easy and best shortened notes with sms, websites, e-mail, or messaging services (WhatsApp, iMessage, Telegram, Signal).
  • * Notes.io has fabulous infrastructure design for a short link and allows you to share the note as an easy and understandable link.

Fast: Notes.io is built for speed and performance. You can take a notes quickly and browse your archive.

Easy: Notes.io doesn’t require installation. Just write and share note!

Short: Notes.io’s url just 8 character. You’ll get shorten link of your note when you want to share. (Ex: notes.io/q )

Free: Notes.io works for 12 years and has been free since the day it was started.


You immediately create your first note and start sharing with the ones you wish. If you want to contact us, you can use the following communication channels;


Email: [email protected]

Twitter: http://twitter.com/notesio

Instagram: http://instagram.com/notes.io

Facebook: http://facebook.com/notesio



Regards;
Notes.io Team

     
 
Shortened Note Link
 
 
Looding Image
 
     
 
Long File
 
 

For written notes was greater than 18KB Unable to shorten.

To be smaller than 18KB, please organize your notes, or sign in.