Notes

Nagyapámat nem ismertem személyesen, mert érkezésem előtt távozott, talán a hasfalon át hallhattam hangját, amit nem tudok elképzelni se, mert kicsi ember volt. Nem alkatilag volt kicsi, hanem mert meggörnyítette a történelme. Szigorú természetét nagymama csendes szolgaisága egészítette ki. Fiatalon boltossegéd volt, a két világháború között. Sokan irigykedtek rá a faluban, a velencei tó menti Sukoróban. Majd az egyik beosztottja meglopta, és ráfogták a tettet, elbocsátották. Lehet már rosszul emlékszem, de mintha nyitott volna egy saját szatócsboltot. Amit a durrogás végén érkező rabló rendszer elvett tőle, és a "nép"-nek adta, érdekes módon ennek a népnek mindig volt család és utóneve is. Majd egy nyomdába osztották be. Nagymamát meg a tésztagyárba és a kőgyárba, nagyon erős asszony volt.
Nagypapa szépen rászokott az iszogatásra, anyámnak és az öccsének kellett hazahívnia a kocsmából, ahol mindig ő volt a társaság központja. Ha magától jött haza a szobakonyhás társbérletbe, akkor mindig veszekedett. Amit másnap rendre megbánt.
Nyaranta elmentek nagymamával a Balaton mellé az üdülőbe.
És egyszer, már a második szívrohamot követően, Hévizen elesett a fürdőszobában, utoljára.
Nagyit a gyász közepén leptem meg, és egy jó ideig nem is vettem észre, hogy valami hiányzik. Vagy valaki.
Az első találkozásom a nagyapámmal a varródobozban tárolt, fürjtojás nagyságú epeköve volt. Olyan volt a felszíne ennek a barnás-vöröses tárgynak, mintha lesimított pikkelyek nőttek volna ki belőle.
Majd a parkettán lévő vörös foltokról derült ki, hogy azt is ő öntötte ki, még amikor kezelte a beteg lábát.
Hogy milyen betegség volt, nem derült ki számomra.
Borotvapenge és fenőkészülék, régi fényképek, borotvapamacs...apró semmiségek.
Jelenléte félelmet keltett, azt a tisztelettel vegyes félelmet, mert kiszámíthatatlan volt, mikor van épp jól, és mikor akar inkább veszekedni.
Majd meghalt nagymamám is. Akkor találkoztam nagyapámmal másodszor. A kiexhumált maradványokat rejtő apró kis fadoboz rejtette azokat a csontokat, amik anno stabil kapcsolódási pontokat jelentettek a testét mozgató izmoknak, görnyedt tartásban tartották a gerincét, biztos burkot képeztek az elméje körül. Legalábbis így képzeltem el akkor, mert személyesen nem voltam jelen a kihantolásnál. Nem volt ott senki, akit ismert.
Egy csokor vörös szekfűt ejtettem be a felszíni világból az olcsó fából készült dobozra, és elbúcsúztam sosem ismert nagyapámtól.