Notes

Én akivel a legtöbb időt töltöm ember, hát, hogy is mondjam... nem éppen volt sosem a legjobb viszonyunk. Utáltam, gyűlöltem, de úgy mint senki mást. Legszivesebben leköptem volna, ha megtehettem volna. Teljes mértékben lehúzott, és az ő összeszakadt életszínvonalán kellett hosszú, de hosszú éveket töltenem. Mindenben megakadályozott amire valaha hívatott voltam, ugyanolyan senkivé tett mint ő maga. És soha nem hallgatott senkire, nem fogadott meg semmilyen tanácsot, csak ment a saját feje után, azután meg sírt, hogy szar az élete. Végül odáig jutott, hogy annyira lealjasította magát, hogy olyan színtű mentális problémái lettek, ami olyan fizikai fájdalmat okozott neki, hogy már nem bírta, és mindennap csak sírt, hogy megakar halni, de nem képes rá mert annyira fél a haláltól. És mikor már az utolsó ember akiben hitt is azt mondta neki, hogy jólvan halj meg, nem értekelsz már annyira sem, hogy meghasson, akkor végre megtört benne valami, és azt mondta nekem akkor, hogy "tedd helyre az életem, mert már csak te maradtál nekem". Azóta akkora személyi fejlődésen ment át, és megvan mindene az életben, amire csak vágyott, csodálatos barátnő, szerető (persze jól megválogatott) barátok, csodálatos példaképes, akaraterő, önbecsülés. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire felfele ível az élete, abból a putriból ami volt. És ma, amikor a tükörbe nézek, és látom őt, akkor azt mondjuk egymásnak, hogy szeretlek... és ezt senki nem veszi el tőlem.