Notes

2012 körül íródott...

1. Rész - Az éjjeli buli
Khostnak ideje volt már hivni, minden haver eljött, Gál házba volt a buli.
20 órakor mindenki eljött és Khost megszólalt
Khost: Diegó!
Diego: Rendező megszólitott!!
Khost: Mondj el, kik jöttek a buliba?
Diego: Diego, Gorn, Lester, Sharky, Methos, Skip, Gonzalez, Lares, Morgan, Mordrag, Sam, Garrett, Dexter, Greg, ésss...
Diegonak elakadt a mondása.
Khost: Éssss???
Diego kissé gondolt, és azt mondta: TEEEE!!!
Khost: Én??? Ne bolondozz! Én nem jöttem hanem itt vagyok!
Diego: De mielőtt itt lettél volna, akkor az anyád hasába voltál!
Gorn: Haha, igaza van ennek kis hülyének!
Lester: Hmmmmm nem nagyon, ő Szeredába született. CSIKSZEREDÁBA!
Khost: Bunkók!!!
Greg: Ájjj bulizzunk!
Skip: Unalmas...
Mindenki erre csendbe lett, és ő ismét megszólalt:
Skip: NEM UNALMAS HANEM BULI!!!
Már elkezdtek bulizni. Khost nézte a bulizókat, Diego táncolt, Morgan es Gorn azok kajáltak. Lester, Dexter, Methos ültek a kanapén és beszélgettek.
Lares: Ez most... - elakadt a beszéde
Gonzalez: Vége... VÉGE!!!! NEM LEHET IGAZ!!
Khost: Kussolj már!
Diego: Hülyének van vége...
Garrett, Greg, Sharky, Mordrag: KUSS MÁR DIEGO!!!
Lester: Diego...
Diego: Oh nonononononononono!
Sam: Im bandito
Khost: Vége...
Erre mindenki elfutott mindenhova, legtöbben hazamentek. Diego ismét megszólalt
Diego: HÁLA GALGHOST CSAPATNAK!!!
Khost: na igy aludjunk itt reggelig.
Gorn: Oh.
Lester: Hát mi vagyunk a GalGhost csapat tagjai!!
Lester, Diego, gorn, Khost: GALGHOST CSAPAT!!!
Azzal elmentek aludni...

Jelenlegi írás

1. fejezet - A vérvörös lobogó
Visszatérés a Bakarestbe

Végre kiengedtek minket a börtönből az apró bűnözés után...
Nem is tudtam, hogy mennyi idő telt el a börtönbe, de fogadni mertem, hogy legalább több mint két hete rothadtunk a éjfekete cellában. Sötétbe mehettünk el szabadon, és az égen félhold volt, pedig utoljára teliholdat láttuk. Micsoda szerencsétlenség, már majdnem megvakultunk, de még szerencse, hogy pont éjjel mehettünk ki. Mert hanem jobban megvakultunk volna.
Ernesto, a bűntársam örömében szaladott a szabadságban, miután visszakaptuk a dolgainkat - ami nekem egy szablya, marhabőrből készült vért, és csomó apró kis dolgok egy tarisznyába, szerencsére mind megvolt, nem loptak belőle, csak az elrothadt büdös ételeket. Én azonban csak bántam, hogy rosszul fordult a tervünk, bár megölhettem volna azt a buta macskát! Ha levágtam volna a nyávogó fejét, akkor mostanra az a lusta előkelő úr biztos hiányolta volna a tűzserlegnek nevezett ékszerét.
Mire a kőkapun átjutottunk, már kezdett hajnalodni. A társam még mindig örömében ugrándozott az úton. Legalább egy-két mérföld gyaloglás után érkezhettünk Bakarestbe az erdei úton keresztül. De szerencsére igen gyakran használt az út, és helyenként egy-egy őrbástya magaslott, ezért nem igazán kellett a fenevad törzsektől tartani. Majdnem csupasz apró barna emberek kigyómérges tövisekkel fújtak a ügyetlen kalandorokra. Még észre se lehetett venni, olyan sűrű az óriásfák lombjai. Az erdei út úgy nézett ki, hogy előre, és hátul növényekkel bórított köves út - útközben volt három híd - és mindkét oldalon magaslottak az óriásra növő ébenfák, azok közt sűrű járhatatlan növényzet. Dzsungel közepén álltunk, a bakaresti börtönvár alatt.
Ernoval összenéztem, miután befejezte a táncolást. Az unalmas képű kapuőrök állandóan motyogtak, hogy toljuk el a seggünket, így fogtuk magunkat, és elindultunk a hosszú úton. Összesen hét pár őrbástya mellett, és három hídon át mentünk el, és végül megérkeztünk a mocsárba, és Bakarest legdélibb negyedébe. Megint gondunk akadt a bolond kapuőrökkel, de szerencsére bejutottunk.
Úgynevezett Sárnegyed gyenge fafallal volt körülvéve, benne ezerféle cölöpházak, és lakóvitorlák voltak. Ez volt a legnagyobb város, amit valaha ismertem... Legalább megint két mérföldet kellet megtenni a Kikötőnegyedig... Vagy lehetett akár tíz mérföld is a labirintus útaknak köszönhetően, mivel a Sárnegyed nemcsak a legnagyobb a negyedek közül, hanem a legzsúfoltabb is volt. Sőt még olyan magasan voltak a cölöpházak közti mocsárfák, hogy sehogy se lehetett a vártornyokat látni. Köszönöm Bakarest, egésznapos unalmas sétát tudtál felajánlani nekem.
Reggel volt, amikor megérkeztünk, nagy mozgolódás, futkározás, zsörtölődés, veszekedés, káromkodás volt a kellemetlenül telibetelt szűk utcában. Néhol verekedés történt, és gyorsan közbelépett a gyakran járó városi őrség, és elhurcolták az elkövetőket a legközelebbi kaszárnyába, és nemsokára máris a régi kerégvágás szerint ment a civakodás helye. Emberek özönlöttek ki a Favárkapuból, hol favágók mentek fát vágni, hol vadászok sétáltak prédát lesni, hol a futárok szaladtak a déli városokba a leveleikkel. Ez volt a Bakarest, a valaha ismert legnagyobb kikötőváros.
De szerencsére Ernesto ismerte a Sárnegyed főútjait, és így a cölöpházak falai mellet osonva eltévedés nélkül megérkeztünk a Kikötőnegyedbe. Ott szerencsénk akadt, mivel a kapunál találkoztunk az őrségi barátainkkal, Devonnal. Szegény egész nap a kaput őrizte tizenegy társa mellett, hogy senki hivatlanul ne tudjon bemenni a kikötőbe. Két, vagy akár hat kapuőr sosem volt elég az őrködésre. Gyakran történt, mikor csapatban futottak át a kapun, és így kénytelenek voltak a legtöbb kaput bezárni, és csak kettőt meghagyni: Nyugati-, és Feketekaput.
Amint megérkeztünk a Feketekapu előtt, a pödört bajuszú Devon barátunk máris hahotázva megszólalt.
- Az Ég hozta barátaim! Hol rejtőzködtetek eddig ti csirkefogók?
Fejjel intettem köszönésképpen, és el is mondtam a holvoltunkat - Eddig körülbelől két hete ücsörögtnük a börtönbe, nem tudtad?
Ernesto folytatta a mondandómat - Nem csak ücsörögtünk, hanem még a lóbőrt is húztuk!
- Tudtommal nincs lóbőr a börtönbe - intette le Devon barátunk.
- Nem érted már a metaforát te igen ostoba csirkefogó?!?
Erno mindig csak okoskodni szokott a barátaival, de még jó, hogy mindig tudtam valamit tenni ellene, mégpedig témaváltással. Meg is szólaltam, és erre Erno is befogta a száját.
- Mi történt mostanában?
Devon barátunk egy kicsit gondolkozott, hogy hogyan fogalmazza, és máris belekezdett a mesének - Nos hát hogy mi történt? Hosszú mese, de egésznap úgyis ráérek! Inkvizició eljött a felsővárba! Tudjátok, hogy mi a fene lehet ez? - megráztam a fejem, és folytatta is - Senki sem tudja, képzeld el! Csakúgy idetolták a mocskos seggüket, és mindenkitől folyton faggattak, hogy errefelé nem-e láttunk ősi romokat, vagy templomokat. Hát valójában senki nem mondott nekik semmit, és így itt tartják a büdös seggüket, míg el nem húznak a picsába! De még az Ég tudja, hogy mikor mennek el!
Vajon miféle ősi templomokról beszélhetett ez az inkvizició? Sokszor hallottam ez a titokzatos szervezetet otthon, valami ellen harcol netán? Vagy felfedezők voltak, amiért keresték a bizonyos ősi templomokat? Már csak az inkviziciótol tudtam volna megkérdezni.
- Milyen ősi templomok? - kérdeztem kiváncsian.
- Hát ember... Úgy magyaráztak, hogy valami kőből készült "gúlás" építmény, amin van négy lépcső a tetejére fölvezetve. Alig tudtunk, hogy mi a fenét jelent ez a "gúla", még azt is mondták, hogy ha bármit látunk, ami különös építménynek nevezhetünk, szóljunk nekik azonnal. De már lasssan egy hete, hogy senki sem szólt semmit. És így még a Jóég tudja mit jelent, "ekszpedició"-t indítottak az ősi romok felkutatására, túl sok idegen szavakat használtak, alig tudjuk őket megérteni.
- Folytasd... - mondtam, amint megállt egy percre.
- Nem csak ennyi van, csirkefogók! - mondta meglepett arccal - Valami nagyobb rangú emberek, a szürke köppenyesek valami boszorkányságot tudtak idézni! - úgy tette a teljes testmozdulatát, mintha boszorkányként varázsolna - Azt mondják, hogy ősi tudás! Azokat csak "klastrom"-okban lehet tanulni, és csak azok tudnak, akiknek megvannak az adottságai! Valami "mágia" tanulás! Őszintén szólva, alig értettem meg azt amit hablatyoltak, és csak nagyon kevés idegen szavakat tudtam felismerni, többi összebonyolódott katasztrófa!
Na ez valódi meglepetés volt, azt hittem, hogy csak a törzsekből származó boszorkányok ismerték a bűbájokat, most meg ez az inkvizíció is képes volt rá? Nagyon furdallta a kiváncsiságomat, bárcsak lehetett volna olyan adottságom, és tanulhatnék valamiféle mágiát!
Devon megszomjazott, ezért gyorsan kölcsönkért az egyik társától egy bögre sört, fenékig itta egyből, és máris folytatta a mesélést.
- Elég gyakran fogjátok őket látni a kikötőnegyedbe, és nagyon könnyen észre tudjátok venni őket, szürke köppenyük van, hátukon tartják, vagy a kezükön fogják a lándzsákat, némelyikeknek kardjuk is van! Kardjuk! Ebből egyből rájöttünk, hogy mindannyian királyföldi kutyák, de viszont a ördögműveleteiktől félünk! És kereszteseknek neveztük őket, mert mindegyiküknek a ruháján legalább van egy piros kereszt!
Tudtam is eddig, hogy így volt a felszerelésük. Mára elég volt ez a sok újdonság... Kérdeztem, hogy történt-e valami más, és másról kezdett mesélni.
- Azt beszélik, hogy Vantban Delgado Nagykapitány valami ördöngös tervre készül a Királyföld, és az inkvizició ellen. Még erról is hallottam, hogy manapság feltűnt egy szellemhajó a tengeren, ami tökéletesen ugyanaz, mint Santa Vante vezérhajó. Szerintük Eberardo élőholt hajója! És Dostaron múlthéten kitört a vulkán! Dostari menekültek miatt van tele ez az átkozott Bakarest!
- Dostari vulkánkitörés?!? - csodálkoztam.
- Igen! Úgy beszélik, hogy az egész szigetet ellepte a hamu, és elpusztította Dostart! Még most is úgy füstölög az átkozott istenverte vulkán! És így a Nagykapitány elvesztette az egyik legnagyobb flottáját, és máris forog a kocka a győzelem kapcsán. Mit gondolsz, fogunk-e nyerni a királyföldi kutyák ellen?
- Bakarest melyik oldalán áll? - kérdeztem anélkül, hogy feleltem volna.
- Semleges, befogadja a királyföldi kutyákat, viszont pénzért flottát küld a Nagykapitány oldalára. Inkvizíció már rendelt felpáncélozott vezérhajókat, már készül is az egyik legerősebb, ők adták a tervezetet, és a hajóépítők máris elkezdték készíteni! Halom pénzt igértek a hajókészítőknek, ha három holdforduló alatt meglesz. Nemcsak pénzt! Hogy még mit, azt csak az égen tudják.
Ernesto sehol nem volt, bizonyára már bement a kikötőbe, és a már a csárdában lógott. Megköszöntem Devont a sok fáradozásáért, és máris bementem a Kikötőnegyedbe. Itt már sokkal kevesebb ember volt, csak a kikötői munkások, és hasznos emberek voltak, akik még rendesen is tudtak fegyvert forgatni. Már sorba sorakoztak a várakozó hajók előttem, mindegyiken más-más féle zászló lobogott. Ebben a kikötőben a nem ide tartozó kapitányok köthették ki a hajójukat. A nyugati Főkikötőbe csak kizárólag a bakaresti nemes kapitányok dokkolhatták a vízimasinájukat, ahova még ném volt belépőm, hiszen külföldiként éltem. Aztán ott volt a felsővár a láp végén egy sziklán állva, ez volt a Sárvégi Erőd, a Kikötőnegyed, és Főkikötő északi sarka között helyezkedett el háromszögben. Az északi negyedekben már nem volt igazán mocsár, és a parton veszélyes mély árkok voltak, így ez volt a legjobb hely a nagyhajóknak. Sárnegyed már alapból kikötő volt a parasztnépség számára, házak közt voltak mocsári tavak, folyók, és így a vitorlájukkal mehettek át nyugodtan.
Bementem a legközelebbi fogadóba, és Ernót a söröző társaságával együtt találtam rájuk. Máris rendelt komlósört magának a mai nap megünnepelésért, de azért odaültem melléje. Gyorsan megbeszéltünk a jövőről, és azt terveztük meg, hogy csatlatkozzunk valamelyik hajó legénységéhez. Tetszett nekem ez az ötlet, hisz nemcsak szerettem világot látni, hanem veszélyes földeken is sétálni. A söröző társaságtól nemsokára megtudtam, hogy csomó hajó keresne már egy jóravaló embert a legénységhez, de azt is mondták, hogy soha büdös életbe ne próbáljak csatlakozzni az ezüstsznű mezőn vérvörös kereszt lobogós hajókhoz, mert azok mint egy szálig keresztes hajók voltak. Ha netán próbálnék velük szövetkezni, akkor ájultig fognak agyonütni engem, majd elvisznek a fenébe hajóval együtt.