Notes

Tindalos kutyái - magyar fordítás
(írta Frank Belknap Long 1929-ben)
Eredeti: http://www.donaldcorrell.com/long/hounds.html

"Örülök, hogy meglátogattál" mondta Chalmers. Az ablaknál ült, falfehér ábrázattal. A könyökénél két igen magas gyerta
pislákolt beteges, borostyán színű fényt vetve hosszú orrára, és csapott homlokára. Chalmers sosem szerette a modern dolgokat,
mondhatni egy középkori ember ízlésvilágával rendelkezett, sokkal jobban kedvelte a megsárgult kéziratokat az automobiloknál, a vigyorgó
vízköpőket a rádióknál, vagy a számológépeknél.
Ahogy átvágtam a szobán a nekem előkészített kanapéhoz, véletlenül az íróasztalára pillantva meglepődve vettem észre, hogy az
utóbbi napokban egy ismert kortárs fizikus matematikai formuláit tanulmányozhatta, és jónéhány füzetlapot teleírt érdekes, minden bizonnyal a
témához kapcsolódó geometriai alakzatokkal.
"Einstein, és John Dee igen különös hálótársak, ha megjegyezhetem" szólaltam meg, ahogy tekintetem továbbvándorolt a jegyzeteiről arra a hatvan,
vagy talán hetven vaskos kötetre, melyek a gyűjteményét alkották. Plotinus, Emanuel Moscopulus, St. Thomas Aquinas, valamint Frenicle de Bessy könyvei
álltak egymás mellett az éjfekete polcokon és székeken, az asztalon pedig rendezetlenül hevertek a középkori mágiával, boszorkánysággal, és fekete mágiával
foglalkozó pergamenek, és más a képzeletet elkápráztató tárgyak, melyeknek a modern világban már nincs helyük.
Chalmers hamiskásan elmosolyodott, és egy furcsán faragott hamutartóra tett orosz cigarettát nyújtott át nekem. "Épp most jöttünk rá" mondta, "hogy a régi idők
alkimistáinak, és varázslóinak két harmadának igaza volt, míg a te modern biológusaidnak és materialistáidnak a kilenc tizede tévedett."
"Mindig is szerettél csúfot űzni a modern tudományokból." Vetettem oda kissé türelmetlenül.
"Csupán a tudomány ellentmondást nem tűrő jellegét sérelmezem." felelte. "De imsersz, mindig is lázadó jellem voltam. Az eredetiség, és más rég kiveszett
dolgok bajnoka; ezért is döntöttem úgy, hogy elvetem a kortárs természettudósok következtetéseit."
"Na és Einstein?" Kérdeztem.
"Ő nem más, mint a komplex matematika területének egyik legújabb lelki pásztora" motyogta áhítatosan. "Igazi elmélyült gondolkodó."
"Ezek szerint mégsem száműzted az életedből teljesen a tudományt."
"Természetesen nem." helyeselte "Csak az elmúlt ötven év során tapasztalt tudományos pozitivizmust, leginkább Haeckel, Darwin, és Mr. Bertrand Russel részéről.
Úgy hiszem a biológia csúfos kudarcot vallott, amikor ilyen módon próbálta megmagyarázni az emberiség eredetét, és sorsát."
"Adj nekik egy kis időt." Vágtam vissza
Chalmers szeme felragyogott. "Barátom" suttogta "tökéletesen időzítetted ezt a fricskát. Adj nekik időt. Pontosan ezt fogom tenni. Persze a te modern
természettudósaid csak gúnyolódnak az idő fogalmán. Nála van a kulcs, de nem használja. Mit tudunk mi emberek valójában az időről? Einstein szerint
relatív, és akár görbületként, vagyis térként is leírható. De miért állnánk meg itt? Ha a matematika cserben hagyott minket, miért ne haladhatnánk tovább a
felfedezéssel úgy, hogy elfogadjuk a vizsgálat tárgyának igaz--valóját?"
"Ingoványos terepre tévedtél" válaszoltam "Ez egy szakadék, amit elkerül az, akinek számít valamit a saját jóhíre. Ezért is halad a tudomány a maga
tempójában. Nem fogadja el azt, amit nem tud megmagyarázni. De te--"
"Én pedig hashish-sal, ópiummal, és effélékkel élek, hogy elmémet a kelet bölcseiéhez tegyem hasonlatossá. És ha ezt sikerül elérnem akkor talán képes
leszek majd felfogni--"
"Mégis mit?"
"A negyedik dimenziót."
"Légből kapott badarság!"
"Talán. Szerintem viszont ezek a szerek képesek kitágítani az emberi tudat határait. William James is hasonló véleményen volt, mint én. És nemrég egy új fajtára bukkantam."
"Egy újabb fajta drogra?"
"Amit századokkal ezelőtt a kínai alkimisták használtak, és ezidáig ismeretlen volt a világ nyugati felén. A szernek egészen ámulatba ejtő hatásai vannak.
A segítségével, és az én eddig felhalmozott matematikai tudásommal úgy hiszem képes leszek visszautazni a múltba."
"Hát ezt én nem értem."
"Az idő igazából csak egy a mi felfogásunk által eltorzított képe a tér egy új dimenziójának. Az idő, és a mozgás csupán illúzió. Minden, ami a világ keletkezése
óta létrejött, most is létezik. Azok az események, melyek évszázadokkal ezelőtt történtek még most is léteznek a tér egy másik dimenziójában, és azok az események, melyekre
századokkal később kerül majd sor szintén fellelhetőek valahol. Nincs tudomásunk a létükről, mert képtelenek vagyunk belépni abba a dimenzióba, ahol találhatóak.
Az emberi lények, ahogy mi ismerjük őket csupán töredékek, végtelenül kis töredékei a nagy egésznek. Minden ember kapcsolatban áll azokkal az emberekkel, akik őelőtte éltek a földön.
Minden őse tulajdonképp lényének egy része. Csak az idő választja el őket egymástól, ami pedig egy illúzió, valójában nem létezik."
"Most már valamivel világosabb." motyogtam.
"A célomnak az is megfelel, ha csupán halvány fogalmad már kialakult arról, mit akarok elérni. Le akarom hántani az érzékeimről az illúzió leplét, melyet
az idő terített rájuk, hogy lássam a kezdetet, és a véget."
"És szerinted ez a szer segíteni fog ebben?"
"Biztos vagyok benne, hogy így lesz. És azt szeretném, ha te is támogatnál. Szándékomban áll azonnal bevenni az anyagot. Már nem tudok tovább várni.
Látnom kell." A szemei újra megteltek azzal a különös ragyogással. "Vissza fogok menni, vissza az időben." Felállt, és lassan odament a kandallóhoz. Mikor
visszafordult, a tenyerében már egy kis kocka alakú dobozt tartott. "Ez 5 adag a Liao-nak nevezett gyógyszerből. A kínai filozófus Lao Tze használta
annak idején, aki a hatása alatt álmodta meg a Tao-t. Ezt a világ legrejtéjesebb erejének tartják; körülvesz, és áthat mindent; magában foglalja az
univerzumot, és mindent amit mi valóságnak nevezünk."
"Micsoda sületlenség!" Fortyantam fel.
"A Tao egy hatalmas, mozdulatlan állatra hasonlít, mely irdatlan testében hordozza az univerzum összes világát, a múltat, a jelent, és a jövőt.
Mi csak elenyészően kis részeit látjuk a hatalmas szörnyetegnek egy vékonyka résen keresztül, amit időnek hívunk. Viszont ennek a használatával én
ki fogom tágítani azt a rést. Feltárul majd előttem az élet gigászi szörnyalakja, totális teljességében."
"És tőlem mit akarsz, mit tegyek?"
"Hogy figyelj, barátom. Figyelj, és írj le mindent közben. És ha túl messzire mennék, vissza kell hoznod a valóságba. Rázz meg jó erősen, az elég lesz.
Ha azt látod majd, hogy komoly fájdalmaim lennének, azonnal vissza kell hoznod."
"Chalmers!" mondtam "Szerintem hagyj fel ezzel az egésszel. Nem hinném, hogy létezne ez a negyedik dimenzió, erről a Tao dologról nem is beszélve.
Azt pedig határozottan ellenzem, hogy bármiféle kísérletbe belefogj ezzel a szerrel, hiszen még azt sem tudjuk, hogy pontosan mi a hatása."
"Jól ismerem a szer tulajdonságait" felelte "Pontosan tudom, milyen hatással van az emberi, vagy állati szervezetre, és a kockázatokkal is tisztában
vagyok. A veszélyt most nem az anyag jelenti, sokkal jobban tartok attól, hogy mi történik, ha esetleg eltévednék az időben. Tulajdonképp én vagyok az,
aki segít a drognak átlépni oda. Mielőtt lenyelném az első adagot, minden figyelmemet ezekre az általam papírra vetett geometriai, és algebrai alakzatokra
kell összpontosítanom." Hogy nyomatékosítsa szavait, a térdéről felemelte, és megmutatta nekem az egyik, numerológiai tanulmányait tartalmazó füzetlapot
"Ezzel fogom felkészíteni a tudatomat az időbe való átlépésre. Józan, és tiszta elmével kell megközelítenem a negyedik dimenziót, majd beveszem a szert,
ami lehetővé teszi számomra az érzékelés okkult módozatait. Mielőtt belépek a keleti misztikumnak eme álomvilágába, minden matematikai segítséget magamba
kell szívnom, amit a modern tudomány adhat számomra. Ez a numeorológiai tudás, ez a tudatos megközelítése az idő negyedik dimenziójának fogja kiegészíteni
a szer működését. Új távlatokat nyit ezáltal a számomra, és a matematikai ismereteim által fel is tudom majd fogni őket. Ösztönszerűen már korábban is
találkoztam a negyedik dimenzióval álmaimban, de felébredve sosem voltam képes újra felidézni okkult pompázatosságot, mely látomásaim során egy pillanatra feltárult
előttem."
"De ha te is segítesz nekem, bízom benne, hogy sikerülni fog. Le kell jegyezned mindent, amit a szer hatása alatt mondani fogok, nem számít mennyire
zavaros, vagy értelmetlen, nem hagyhatsz ki semmit! Ha majd felébredek, birtokában leszek a kulcsnak, mellyel megfejthetőek lesznek a titokzatos, felfoghatatlan
részletek. Persze nem lehetek teljesen biztos benne, hogy sikerül, de ha mégis" -ekkorra tekintetének ragyogása már már rémítővé vált- "akkor az idő számomra többé nem létezik"
Majd sietve leült. "Most pedig megkezdem a kísérletet. Kérlek maradj ott az ablaknál, és figyelj jó alaposan. Van nálad töltőtoll?"
Komoran bólintottam, majd kivettem a halvány zöld Watermant a zakóm felső zsebéből.
"Keress valami támasztékot is, Frank!"
Nagyot sóhajtottam, majd magamhoz vettem egy vaskos memorandumot. "Még egyszer mondom, teljes mértékben helytelenítem ezt a kísérletet," morogtam
"borzasztó veszélyes az, amit csinálsz."
"Nagyon kérlek ne viselkedj úgy, mint egy ostoba öregasszony" vágott vissza "Most már semmi sincs, ami eltántorítson. Pár percig tanulmányozni fogom
a jegyzeteket, addig kérlek maradj teljesen csöndben!" Majd maga elé vette a füzetlapokat, és feszülten lapozni kezdte őket. Közben a kandallóra
állított órát figyeltem, mivel a csöndben felerősödött hang, melyet a kattogó másodperc mutató hallatott, kíváncsisággal vegyes félelmet
ültetett a szívembe. Idővel ez odáig fokozódott, hogy már a lélegzetemet is visszafojtottam. Aztán egyszer csak az óra mutatója megállt, Chalmers
pedig lenyelte a tablettát. Felálltam, és megindultam felé, de a szemével arra utasított, hogy maradjak veszteg. "Az óra megállt." motyogta.
"Az erő, mely mozgatja elfogadta a beavatkozásomat. Megállt az idő, és bevettem a szert. Fohászkodom Istenhez, hogy el ne tévedjek az úton, amire
rálépek."
Behunyta a szemét, aztán lassan elterült a díványon. A pír kifutott az arcáról, és egyre nehezebben lélegzett. Nyilvánvalóvá vált számomra milyen
gyorsan képes hatni ez az anyag. "Kezd minden elsötétülni" motyogta "Írd le! Kezd minden elsötétülni, és a szoba ismerős tárgyai elhalványulnak.
A körvonalaikat még látom, de egyre homályosodnak."
Megráztam a tollat, hogy a tinta elérje a hegyet, majd villámgyors tempóban írni kezdtem, miközben folytatta a diktálást.
"Elhagyom a szobát. A falak tova tűntek, és már egyetlen ismerős dolgot sem látok. Az arcodat ellenben még mindig látom. Remélem még mindig írod, amit mondok.
Elrugaszkodom, és egy nagyobb ugrást próbálok tenni, át a téren. Vagy talán az idő az, melyen készülök átugrani, nem tudom. Minden sötét, és homályos."
Egy darabig csöndben ült ott, a feje pedig a mellkasára süllyedt. Majd hirtelen kiegyenesedett, és a szemhéja felpattant. "Isten az égben!"
kiáltotta "Már látom!"
Erőlködve feljebb tornázta magát a székében, miközben meredten bámulta a szemközti falat, de persze tudtam, hogy annál jóval messzebbre tekint most, hogy a szobában
lévő tárgyak számára eltűntek. "Chalmers" üvöltöttem "Chalmers, felébresztelek rendben?"
"Nehogy megtedd!" kiáltotta. "Most már mindent látok. Milliárdnyi életet, melyek előttem éltek ezen a bolygón. Embereket látok minden ismert korból, fajból, és bőrszínből. Küzdenek,
öldökölnek, építkeznek, táncot járnak, énekelnek. Magasra csapó tüzek mellett ülnek kietlen szürke pusztaságokon, és felhőkön hasítanak keresztül egyszárnyú
repülőgépeikkel. Most a tengereket járják fakéregből készült kenuikkal, és irdatlan gőzhajókkal, bölényekés mammutok képét festik üres barlangok falára, és óriási
vásznakat terítenek meg furcsa, futurisztikus tervrajzokkal. Látom a kivonulást Atlantisból, majd Lemuriából. Látom az ősi fajokat - fekete törpék különös hordáját,
mely elárasztja Ázsiát, és a leeresztett fejű, hajlított térdű Neandervölgyieket, ahogy ocsmány árjuk szétterjed Európában. Látom az ősi görögöket, ahogy beáramlanak
a Pelloponészoszi félszigetre, és a Hellén kultúra durva kialakulását. Athénban járok, ahol Periklész ifjú még. Most Itália földjén állok. Segédkezem a szabin nők elrablásánál
és a Birodalom Légióival menetelek. A föld remeg a győztesen vonuló hastatik lába alatt, és magam is így teszek, mikor az óriási lobogók elvonulnak.
Ezer mezítelen rabszolga hajbókol előttem, ahogy egy thébai éjfekete bika által húzott, arannyal, és elefántcsonttal díszített szekéren átvonulok köztük, és a szűzlányok azt sikoltják
'Ave Cézár' melyre csak egy mosollyal, és bólintással felelek. Aztán rabszolgaként sínylőfök egy mór gályán. Egy gigászi katedrális épülését látom. Tégláról téglára emelkedik ki a földből,
hónapokon vagy talán éveken keresztül figyelem, ahogy minden kődarab lassan a helyére kerül. Néró kakukkfű illatú kertjeiben égek elevenen, fejjel lefelé felszögezve egy hatalmas fakeresztre.
, majd elámulva, de megvetéssel szemlélem a spanyol inkvizíció kínzómestereinek munkáját."
"Vénusz templomában járok, és a legbelsőbb szentélybe vezetnek. Imádattal térdelek le a Magna Mater előtt, és aranytallérokat szórok a fedett arcú, szent kurtizánok csupasz lábához Babilon kertjében.
Épp belopózom az Erzsébet színházba, a Velencei kalmárt játszák, és én a bűzös csőcselékkel együtt tapsolok. Dante mellett sétálok Florence utcáin. Előttem áll a fiatal Beátrice, és én elragadottan bámulom őt,
ahogy szoknyája széle a szandálom orrához ér. Ízisz papja vagyok, és a tömeg elkápráztatva bámulja lélegzetelállító varázslatos mutatványaimat. Simon Magus térdel előttem, esedezve segítő kezemért, és a fáraók
remegnek meg közeledtem láttán. Indiában a mesterektől kérek audenciát, majd üvöltve menekülök, mert amit feltártak előttem, az olyan volt számomra, mint a só, amit a nyílt sebbe dörgölnek. Egyszerre látom
az emberiség egész történelmét, múltját, és jelenét.
Érzem, hogyha jobban megerőltetem magam, messzebbre is láthatnék. Újabb lépést teszek vissza a különös görbületek és szögek mentén. Megsokszorozódtak körülöttem az ismeretlen alakzatok. A görbületeken
keresztel az idő jóval nagyobb szeletét is szemügyre vehetem. Úgy látszik létezik a görbületi, és szöges idő. Azok a lények, akiket a szögekben látok, nem léphetnek a görbületi időbe. Nagyon érdekes."
Egyre visszább, és visszább megyek a történelemben. Az ember teljesen eltűnt a földről, helyette óriási hüllők kuporognak náluk is hatalmasabb pálmafák tövében, és úsznak a rémisztő fekete víztükrök alatt.
Most már a hüllők is eltűntek. Egyetlen állat sem maradt a föld színén, de a fekete víz alatt még halványan látok úszni sötét fenyegető formákat, a rothadó vízinövények között.
"Ezek a létformák már valamivel egyszerűbbek, mint a mostaniak, és ahogy megyek visszafelé, egyre egyszerűbbé válnak. Alig többek már egyetlen sejtnél. Már csak szögeket látok magam körül-különös szögletes alakzatokat,
melyeket képtelen volnék földi fogalmakkal leírni. Iszonyatosan félek."A létezésnek egy olyan mélysége előtt állok, amit ember még sosem láthatott." Szó nélkül meredtem rá, ahogy a szavakat mondta. Chalmers hirtelen
lábra állt, a karjaival pedig mindenféle logikusan felfogható indok, vagy cél nélkül csapkodni kezdett. "Áthaladok a földöntúli szögek közt; Megközelítem a - Istenem, az iszonyatot, ami mögöttük rejtőzik!"
"Chalmers!" Üvöltöttem. "Kérlek engedd, hogy visszahozzalak!"
A kezével eltakarta az arcát, mintha valami leírhatatlan szörnyű látomást akart volna elzárni magától.
"Még ne!" harsogta "Továbbmegyek. Látnom kell - mi - fekszik - a - szögeken - túl -"
Hideg veríték ütött ki a homlokára, a válla pedig görcsös rángatózásba kezdett. "Az életen túl" - az arca elszürkült az iszonyattól - "olyan dolgokat látok, melyeket nem tudnék leírni. Lassan mozognak a szögletek között.
Nincs testük, és lassan lépkednek át egyik förtelmes szögből a másikba."
Ekkor csapta meg az orromat az a bűz mely az utóbbi percekben lephette el a szobát. Savanykás, leírhatatlan szag volt ez, és olyan undort váltott ki belőlem, hogy képtelen voltam tovább elviselni. Gyorsan az ablakhoz mentem hát, és kinyitottam.
Mikor visszatértem Chalmershez, és belenéztem a szemébe, majdnem elájultam.
"Megéreztek. Nem tudom, hogyan de megéreztek!" visította. "Jóságos ég az egyik felém fordult."
Egész testében remegett, kezével pedig egyszer a levegőbe kapott. Aztán a lába összecsuklott alatta, amitől jajveszékelve az arcára esett. Csendben néztem, ahogy végigvonszolja magát a padlón.
Nem volt már egészen ember. Mikor közelebb léptem rám vicsorgott, a szája szélén petik vastag, patakszerű nyálcsík jelent meg.
"Chalmers"üvöltöttem"Hagyd ezt abba, az Isten szerelmére. Hallasz engem, hagyd abba!"
Mintha csak válaszolni akart volna a fellépésemre rekedt, görcsös hangokat kezdett hallatni, ami engem leginkább a kutyák ugatására emlékeztettek.
Aztán vonagló kúszásba kezdett, körbe-körbe a szobában. Nem bírtam tovább tétlenül állni, lehajoltam és megragadtam a vállát. Erősen, kétségbeesetten kezdtem rángatni.
Erre elfordította a fejét, és a szájával a csuklóm felé kapott. Erőt vett rajtam a rettegés, de még nem engedtem el, mert attól tartottam, hogy ebben a
dühroham szerű állapotban kárt tenne magában.
"Chalmers" motyogtam"Elég volt. Nincs ebben a szobában semmi ami ártana neked érted?"
Tovább ráztam a vállát, és egy idő után már úgy tűnt, hogy ez valóban használ, ugyanis az arcáról fokozatosan eltűnt az őrület. Azonban még mindig rázta a hideg, továbbra is összekuporodva
feküdt ott a kínai szőnyegen. Tagjait görcsbe rántotta a fájdalom, és látszott, hogy még mindig attól a förtelmes lázálomtól próbál szabadulni, melyet pár perccel ezelőtt átélt.