NotesWhat is notes.io?

Notes brand slogan

Notes - notes.io

(PART 2)
Aztán kimész hajókázni az Adriára és én hívlak, többször, pedig nem vagyunk jóban és először érzem azt, hogy mennyire megvisel és megijeszt ha ennyire messze vagy. Aztán lemegyek a Voltra, kereslek, hátha ott vagy, mint hostess. Utáltam, hogy hostesskedsz, mert féltékeny voltam bevallom, de sosem mondtam volna, hogy ne csináld. Nem voltál ott, egy nappal kerültük egymást kb. Aztán jött a Sound. Tesóddal voltál lent és már ki voltál bukva. Akkor írtad, hogy "ÉLETEM SZERELME VAGY ÉS AZ IS LESZEL ÖRÖKRE". Csütörtök volt, sosem fogom elfelejteni. Megírtam, hogy Te vagy nekem a nagybetűs igazi. És másnap találkoztunk, lementem Győrbe és hogy sírtál mikor megláttál. Egyik legszebb momentumunk ever. Nem szexeltünk, mert rohannom kellett, de kicsit betettem és még mindig csoda volt..És elkezdtünk megint építkezni. Jöttél sokat, telekocsival vagy vonattal, jelen voltál az életemben. Ágymozi, Nick Vujicic előadás stb. A közös bulink a Danival meg a Szandrával, amikor pofonnal fogadtalak részegen és a Szandra nem értette, hogy mi így szeretjük egymást? Október végén egy újabb megborulás, itt üvöltünk a lakásban, Te mondod, hogy ez nem egy kapcsolat...Hazamész...Én este Utánad. A Balázs helyrerakott és összeszedtem magam. Fekszünk az ágyban Nálad a gyertyafénynél és kibékülünk. Jönnek az ünnep előtti hetek, Te nálam vagy sokat. Korcsolyázni megyünk. Felmerül, hogy jönnek a Szüleid..És örömmel találkozom Velük. Egy szuper este a Vianban, utána Divino. A karácsonyi koncert, amit Te találtál ki és amin mekkorát csalódunk..És úgy volt, hogy megyek Karácsonykor..A Szentestét együtt töltjük. 25. - én lebetegszem, elmegyek Érted a Liliékhez, de lázasan fekszem Nálad. Odaadom a grincsfát, amit Anyudnak csináltattam, hogy vidd el. Apudnak is vettem es nagyon jó bort, meg a Húgodnak is egy Wítors pralinét, mert tudtam, hogy szeretitek, de ez már nem ér célba. És két ünnep között dolgozom...Majd a szilveszteri mizéria..Kiakadás és újabb szakítás..Nem látlak február elejéig..A 30. szülinapom Nélküled telik el..Február 5. Állok a piros cipőmben a Raktár klubban és Veled írogatok. Odamegyek az Ötkertbe Érted. Sírsz, amikor meglátsz. Majd hazajövünk hozzám és veszekszünk az iskolán meg a fene se tudja min. Szexelünk. És Te rosszul leszel. Nem kapsz levegőt. Azt hittem a karjaimban fogsz meghalni, nem viccelek, esküszöm így volt..Felhívom a mentőket és életemben először azt mondom, hogy a "PÁROM" és Te ezt megjegyezted még abban az állapotodban is. Túléljük, de balhé a vége, én totál kibukok..Te kidobod a fogkefédet...Nemsokára rá megkapod az első munkádat Pesten abban az irodában, ahol az a bolond japán lány volt. Vacsizunk emlékszem a Vintage Gardenben. Hetente egyszer jössz és nálam vagy. Majd jön az újabb váltás..Megírom Neked a felvételi munkát abba hülye irodába itt az Artz Model mellett a Kecskeméti utcában. Te elmész egy beszélgetésre az LKT - ba. Elsőre érzem, hogy Neked való lehet, bátorítalak. Pedig ez azzal jár, hogy fel kell költözz Budapestre. Belevágsz. Meglesz a kis albid a Cityhome - ban. És elmegyünk a Tűzoltó utcába és ott zokogsz a karjaimban, de legyőzöl egy évtizedes félelmet. Persze sikerül a végét elb.sznom, mert mielőtt mennél haza vizsgaidőszakra én nem kereslek. Megsértődsz, jogosan. De jössz vissza a Wolfba júliusban már. Rendezzük a sorokat, hol Te vagy nálam, hol én Nálad. Elmegyünk a Soundra, Balázsékhoz, ami egy bitang jól sikerült program volt. Kygon megkérdezi tőlünk egy ezer éve nem látott ismerősöm, hogy nálunk mikor lesz esküvő...Tényleg olyanok voltunk ott (is), mint egy álompár. És együtt jöttünk ki a WC - ből felkapcsolt iphone vakuval. Milyen jót szexeltünk a Balázsék ágyán, ami összetört alattunk..Én augusztusban eltűnök. Sokadszor. Magam sem tudom miért, de örökre véget akarok vetni a Veled való kapcsolatnak. Nem megy. Elmegyek a Lurdyba és megveszem a kis halat. És talán a legédesebb játékot elkezdjük játszani, amiben partner vagy. És találkozunk hetek után és ugyanúgy ott a tűz. Állunk a szabadság híd lábánál fekete fehérben. És újra összejövünk, megszámlálhatatlanadik alkalommal. És tök sokat átmegyek aludni, szinte Te alig jöttél hozzám ebben az időben. Felmegyünk és együtt töltünk egy csoda napot a Normafán, ami már nagyon kijárt nekünk. Megtanítasz a palacsintára, ami a mai napig a kedvencem. És megyünk a lisztszállítmányért, meg a Gvadányiba, hiszen a sofőr mindig rendelkezésre áll. És egy szuper deep caé újra 1,5 év után. És most mikor ismét elmész, és ismét arról van szó, hogy nem mehet tovább ez a helyzet, ami köztünk van, újra nem tudom kezelni a szitut, inkább eltűnök és itt ülök egy fehér zacskóval a lábamnál, benne egy alufóliába csomagolt teknőssel, egy szív alakú kővel, egy könyvbe tűzött idézettel, s az illatoddal...

Mirtill! Akármi is történt idáig köztünk, én soha senkibe nem voltam annyira szerelmes életemben, mint Beléd. Soha senkivel nem értettem meg magam úgy, mint Veled. Senki nem vonzott így, ennyi időn keresztül, mint Te. Senkivel nem volt olyan leírhatatlan lelki összhangom, mint Veled. Senkivel soha nem volt olyan eszméletlen a szex, mint Veled. Senki nem tudott olyan érzelmeket kiváltani belőlem, mint Te. Soha senki nem értett meg olyan mélyen, mint Te. Nekem Te vagy a másik felem, ezt tudom kb. azóta, mióta Kalocsa után kiszálltál az autóból. Senkivel nem tudtam soha olyan jókat és annyit beszélgetni, mint Veled. Annyi ökörséget senkivel nem hordtam soha össze, mint Veled. Te vagy az egyetlen ember, aki azért és úgy szeretsz, amilyen valójában vagyok. Te vagy az első nő, aki nem visszahúzni akar, hanem magával akar vinni. Aki előtt soha nem kell szégyenkeznem semmi miatt és nem kell megjátszanom magam. Imádom, ahogyan és amiket főzöl. Szeretem az ízlésedet minden téren. Szeretem a gondolkodásodat, azt, hogy mindig tudod, hogy mire van szükségem. Hogy soha nem cseszegetsz szükségtelenül. Hogy ismered a vízöntő énemet és nem terhes a viselkedésed sohasem. Szeretem, ahogy bánsz a nőiességeddel. Hogy fenn tudod tartani az érdeklődésemet ennyi idő után is.

Értsd meg, nálunk nem az a kérdés, hogy még hányszor fogunk szakítani és kibékülni, hanem, hogy le fogunk-e húzni együtt egy életet vagy sem? Nem abban mérhető a mi viszonyunk, hogy most vajon együtt töltjük - e az ünnepeket vagy külön, hanem abban, hogy vajon Te leszel az nekem vagy én Neked, akivel majd gyereket fogsz/fogok nevelni. Rengeteg mindenen túl vagyunk már. Rengeteg mindent megtettem azért, hogy ez a kapcsolat ne működjön, hogy kiirtsalak magamból. A minap azt mondta a Balázs nekem, hogy az ázsióm tönkretételéért Oscar díjra vagyok esélyes. Megpróbáltam másba beleszeretni, nem ment. A szexet hagyjuk. Még csak jó indulattal hasonlót sem tudtam senkivel...Megpróbáltam haragudni Rád sokáig. Tudod én úgy ismertelek meg Téged, hogy bitang nagy előítéleteim voltak Veled szemben. Amikor valakiről azt hallod idegenektől, hogy mekkora k.rva, hogy így mélytorkozik, úgy spriccel a p.ncija stb. hát az nem a legjobb hír..Meséltél Te is sok olyan dolgot nekem, amitől egyáltalán nem volt könnyebb a lelkemnek. Igen bevallom azt hiszem a mai napig, hogy rengeteg faszival összefeküdtél, ami rohadtul zavar. Ebbe szoktam menekülni, és erre szoktam ráhúzni a dühömet és ezzel az ürüggyel magyarázom magamnak, hogy elbújok Előled..Egyszer ezt szóba hoztam Neked és csak azt mondtad, hogy rosszul látom, meg túlzok, de meg nem nyugtattál. Az agyam egy része azt gondolja Rólad, hogy egy k.rva vagy és sohasem fogsz megváltozni és ezért nem is bízhatok Benned. Ennek ellenére bármennyire is hideg vagy érzéketlen voltam Veled, ezt soha nem fordítottad vissza felém és mindig megbocsátottál és visszaengedtél Magadhoz. Valószínűleg Te sokkal előbb láttad, hogy ebből a kapcsolatból mi lehetne, mint én és ezért fiatalabb létedre Magadra vállaltad az okosabb szerepét. Soha nem bántottál, pedig rászolgáltam bőséggel. Hidd el k.rva nehéz dűlőre jutni magammal nemcsak Veled kapcsolatban, hanem úgy általánosságban is. Nekem 12 éve, mikor Anyu hirtelen beteg lett, valami nagyon kiégett..Azóta utálom a Karácsonyt, a Szilvesztert, a saját diplomaosztómat és a szakvizsgámat sem tudtam rendesen megünnepelni, dettó szülinapok ésatöbbi. Néha belegondolok, miket éltem át és ugyanúgy a hatása alá kerülök..Vannak olyan mozzanatok a fejemben, amiket nem tudok elfelejteni...Félek kötődni. Félek attól, hogy megint besz.pom. Hogy az élet elveszi tőlem azt, akit nagyon megszeretek. Épp ezért menekülök, ha arról van szó, hogy "legyünk együtt", "rendes kapcsolat", stb. Kialakítottam magam körül egy zárt világot, amiben én vagyok a főszereplő és mindenki más csak epizódokat kap, de így legalább kevesebbet csalódhatok..Önzőséggel vágok vissza az életnek azért, mert ő is önző volt velem szemben. Sajnálom, hogy Te vagy a szenvedő alanya ennek..De tudnod kell, hogy ettől függetlenül már nagyon sok minden más, mint mikor megismertél...De nem tehetek arról, hogy évtizedes sérelmeket cipelek, hogy kiborít a múlttal való szembenézésem, hogy keresem önmagamat folyamatosan, hogy állandó hangulatingadozásaim vannak, s magam sem tudom sokszor, hogy kire és mire vágyom..Tudom, rohadt fárasztó és ki is égtél már tőlem teljesen. De tudom, hogy Te is tudod, hogy senkivel nem leszel boldog rajtam kívül. Mindenkiben engem fogsz keresni, ahogy én is mindenkit csak Hozzád tudok mérni. Ha bárkivel le fogsz feküdni, nem lesz olyan, mint velem, ahogy nekem sem. Nem fogsz senkivel a műkézen, az elf.ngott dallamokon és a sok baromságon úgy szakadni, mint velem. Nem lesz senki, aki minden ötletedet annyira fogja támogatni, mint én. Nem felejtettem el, azt sem, hogy azt ígértem, hogy segítek a diplomamunkádban. Nem akarok kimaradni az életed legnehezebb időszakából sem, ami után végre valóban nyithatnánk egy új fejezetet. Nem úgy működik ez, hogy visszahozod nekem a cuccokat és azt mondod, mostantól emlék vagyok..Már rég nem..Lehet hisztizni, lehet próbálkozni, de nem tudsz kizárni. Nekem sem megy. Máskülönben meg mit keresnénk egymás életében már ennyi ideje? Egyszerűen túlságosan egymásba égtünk már. Lehetsz mérges is, gyűlölhetsz ideig- óráig..De kitörölni nem fogsz tudni a fejedből és a szívedből soha. A mi karmánk közös, tetszik - nem tetszik, ez van...A legnehezebb elfogadni azt, hogy nem küzdhetünk a sorsunk ellen. Bármennyire is mindig az ellenkezőjét mutatom, de tudd, hogy még mindig

SZERETLEK....
     
 
what is notes.io
 

Notes.io is a web-based application for taking notes. You can take your notes and share with others people. If you like taking long notes, notes.io is designed for you. To date, over 8,000,000,000 notes created and continuing...

With notes.io;

  • * You can take a note from anywhere and any device with internet connection.
  • * You can share the notes in social platforms (YouTube, Facebook, Twitter, instagram etc.).
  • * You can quickly share your contents without website, blog and e-mail.
  • * You don't need to create any Account to share a note. As you wish you can use quick, easy and best shortened notes with sms, websites, e-mail, or messaging services (WhatsApp, iMessage, Telegram, Signal).
  • * Notes.io has fabulous infrastructure design for a short link and allows you to share the note as an easy and understandable link.

Fast: Notes.io is built for speed and performance. You can take a notes quickly and browse your archive.

Easy: Notes.io doesn’t require installation. Just write and share note!

Short: Notes.io’s url just 8 character. You’ll get shorten link of your note when you want to share. (Ex: notes.io/q )

Free: Notes.io works for 12 years and has been free since the day it was started.


You immediately create your first note and start sharing with the ones you wish. If you want to contact us, you can use the following communication channels;


Email: [email protected]

Twitter: http://twitter.com/notesio

Instagram: http://instagram.com/notes.io

Facebook: http://facebook.com/notesio



Regards;
Notes.io Team

     
 
Shortened Note Link
 
 
Looding Image
 
     
 
Long File
 
 

For written notes was greater than 18KB Unable to shorten.

To be smaller than 18KB, please organize your notes, or sign in.