Notes

Szeptember 1, hétfő (2036, IX/D osztály)
Első nap - Az iskoláról, és az új osztálytársaimról...

Azt álmodtam, hogy egy kis darab meteorit érkezett a földre, és nem égett el a légkörbe, hanem csakúgy becsapódott egy parkba, amit High-Swansea parknak láttam... Őszi táj volt, meg minden, és csomó más gyerkőcöt láttam a parkba, akikkel mentünk. Fura egy álom volt, mert Deó, és Jesse ott voltak. Sőt ami érdekes volt, Deóval meg az új osztálytársunkról beszélgettünk. Evelinnek neveztük meg a csajt. Az volt a furcsa, hogy Deónak többé nem volt hosszú haja, sőt mindkét haverom magasabb lett...
Mindenesetre kiszöktem az ágyból a csengő után, majd lementem a konyhába. Az ajtón egy papírt találtam, ahol Lau azt írta, hogy hamarabb elment, és így fel kell szolgáljam magam, és Francist, és sok szerencsét kivánt az új sulihoz. Na persze.
El is intézem a dolgaimat, majd kimentem a házból, éppen jött egy kocsi, aki engem fel is vett. Ott volt Deó, akit éppen az apja vitte őt az új suliba. Apa érdeklődött, hogy hogy vagyok, én meg azt mondtam mindenre, hogy sehogy. Hát ez volt.
Némán az útra bambulva vártuk, hogy érkezzünk meg az új suliba. Három kilométer se kellett, és meg is érkeztünk. Nemsokára a tömeggel együtt mentünk az iskola udvarába. Innen alig láttam az iskolát a tömeg miatt, de azelőtt már jártam a beiratkozásnál, és megjártam (majdnem) az egész iskolát.
Thomas Jefferson tudományos gimnázium volt az iskola, mint ahogy régebb említettem, és igencsak erős iskola volt, az idén hat különböző osztály indult. Maga az iskola várkastélyból volt átalakítva: három emeletes piros gigantikus épület volt, a bejárat fölött egy toronyóra magaslott, és volt benne harang is. Hagyományos, szép épületnek nézett ki kívülről, elegáns fekete faablakokkal, és ajtókkal. Ahogy minden iskolába szokás volt, a bejárat előtt volt két zaszlótartó: egyiken a kanadai zászló lobogott, a másikon pedig az iskola személyes címere volt: három piros oroszlánfej a fehér mezőben.
Az iskola belseje nagyon elegáns, de ugyanakkor modern, és egyszerű is volt. Folyosón végig padok voltak, néhol akadt egy-egy kávéautomata, két helyen láttam büfét, és többnyire az iskolaszekrények foglalták el a folyosó nagy részét. Legjobb tudomásom szerint iskolaszekrény csak azoknak járt, akik nem voltak bentlakók, ezért biztos nekem is fog járni egy, ahogy Deónak is.
Egyetlen egy osztálytermet se láttam még, de biztos, hogy üres fog lenni a mi osztálytermünk
Igazgatói, és igazgató-helyettes irodába is jártam. Azt mondhatnám, hogy az iskola két legelegánsabb szobáját láttam: tigrisszínű kanapé, bundás szőnyeg (oroszlánfejjel), és egy szarvasfej trófea az igazgatónál, plusz elegáns fekete bútorokat is láttam. A másikban pedig hatalmas reneszánsz festmények lógtak a falon, többnyire felismertem Leonardo Da Vinci rajzait, és láttam egy szobrot is, amit egy római istent ábrázolta, a szobor alapjára oda volt írva, hogy "Jupiter".
Ebből azt lehetne következtetni, hogy az igazgató szeretett vadászni, míg az igazgatóhelyettes pedig a reneszánsz műveket őrülten kedvelte.
Az iskola tornatermének volt egy külön stadionja, pontosan az iskola mögött, a Queen's Park mellett. Azt is illik tudni, hogy Queen's Park is az iskola területéhez tartozott. Az iskolának még volt egy belső udvara is, ami kifejezetten tetszett nekem: legmodernebb találmányokkal oldották meg, hogy amikor nem kéne, akkor ne essen az eső, de amikor senki nem jár, akkor nyugodtan essen az eső. Valami Whitney-féle találmánynak tudtam meg, amit "üvegkupola" nevet adtak neki, és az nem engedi tovább az esőt, hanem a vízet összegyűjti.
Négy datolya-, és ugyanannyi banánpálma volt a belső udvarban. Hihetetlen kellemes mediterrán tájat csináltak a belső udvarból. Azonkívül harmadik büfé pedig itt az udvar közepébe helyezkedett el.
Pontosan 9:00-kor elhangzott egy köhintés, majd egy mondat, hogy mindenki legyen csendbe. Deóval már ekkor jobban hegyeztük a fülünket, és az igazgató szólalt meg. Üdvözölte a kilencedikeseket, majd elmondta, hogy hogy, s mint lesz a tanév, de minket nem igazán érdekelt. Lautól már eleget hallottam, hogy ez a "hülye" igazgató folyton csak ismétel.
Igaza is volt. Háromszor hallottam saját fülemmel, hogy üdvözli a kilencedikeseket, harmadik alkalom után végre eltűnt azzal a mondattal, hogy a kilencedikesek álljanak előbb, ezért a nagyobb osztályok minket előrébb taszították. Ugyanúgy a többi kilencedikest is.
Fel is lépett az első tanár, aki idős volt szigorú pillantásaival. Megborzongtam, hogy ő lesz az osztályfőnököm, miközben hallottam ahogyan a névsort olvasta, de szerencsére nem hallottam a nevemet, és így a leendő 9/A osztály bement.
Ugyanaz történt a 9/B, és 9/C osztállyal: nem hallottam a nevemet, hanem megjött az utolsó tanuló, és be is mentek szó nélkül. Egy időre elbóbiskoltam, de aztán hirtelen meghallottam a nevemet.
- Daniel Ashton Eaton!
Egy fiatal, alacsony szőke sportalkatú tanárnő olvasta fel a névsort. Diadalt éreztem, hogy a legszebb tanárnő lett az osztályfőnököm! Habár kérdéses volt, hogy milyen tanár lesz majd, mert jelen pillanatban inkább közömbösen olvasta fel a névsort, semmi jelt nem adott arra, hogy éppen örülne, vagy szomorkodna arról, hogy találkozik az új osztályával. Mindenesetre odagyűltem a felszólítottak közé, majd figyeltem a további neveket. Hallottam egy másik Daniel nevet, majd Deó neve elhangzott rögtön utána.
- Deon Black-James! - mondta továbbra is rezzenéstelenül az új osztályfőnököm, megvárta, hogy Deó álljon be közénk, majd úgy folytatta a névsorolvasást.
- Mi a franc van ezzel az Angéla tanárnővel? - kérdezte magyarul Deó.
- Angelának hívják? - csodálkoztam - Nem figyeltem a nevére... Na mindegy, eléggé furcsa. lehet, hogy valami rossz történt vele, vagy mit tudom én?
Megvártuk, amíg a névsor végére jut (közbe Jesse is közénk állt), mindannyian némán bámultuk egymást, majd amint az utolsó nevezetű beállt hozzánk (Victoria, eddig a fején volt a csuklya, és le se vette, és úgy csinált, mintha eső lenne), Angela gépiesen mondta, hogy kövessük őt, majd mindannyian sorba bevonultunk az iskolába.
Eléggé ijesztőnek tűnt nekem ez a nagy némaság, mert a többi kilencedikes osztály hangoskodott a folyósón, mi viszont teljesen némák voltunk. Gondolom, hogy Angela tanárnő rossz kedve miatt volt, vagy csak nem várták az új iskolát. Mindenesetre egy előtte haladó sötétbarna, lófarokra kötött hajú lány megkérdezte tőlünk, hogy valamelyikünknek nincs-e zsebkendője, mert neki kellett. Senki nem felelt, hanem a kapucnis lány (Victoria le se vette a csuklyát a fejéről, micsoda bizarr társaságom lehetett) rögtön a zsebéből előkotort egy rossz állapotú papírzsebkendőt, és adta volna az előbbinek.
De viszont az előljáró lány ideges lett.
- Miért csak ilyent tudsz adni? Nincs jobb?
Victoria csak vállat vont, majd eltette a farmerja zsebében.
Első emeleten volt az osztályunk, Angela tanárnő kinyitotta az osztály ajtaját, mondta, hogy mindenki találjon helyett, majd beengedett minket. Deót ekkor vállon ragadtam, és az ablak melletti második padra ültünk le. Egyébként teljesen üres volt az osztályterem padokon, és katedrán kívül. És még az volt a furcsa, hogy mindegyik hosszú pad előtt három üres szék volt (egy pad = három személy), és így két padsor lett: ablak melletti, és ajtó felőli.
Alapból az első padra ültem volna Deóval, de mindkettő foglalt volt, és így második padot foglaltuk el. Arra vártam, hogy Jesse üljön mellém, de ő észre se vett minket, hanem mögöttünk lévő padot foglalta el. Lassan megtelt az osztály, és Victoria a mellettem levő üres helyre bámult.
- Leülhetek? - kérdezte, a fején még mindig ott volt a kapucni. Mi a fene van veled, Victoria? Gratulálok, te lettél az első új osztálytársam, aki a nevedet jól megjegyeztem!
- Igen - válaszoltam mosolyogva, de az is lehetett, hogy inkább vigyorogni sikerült. Mindenesetre Victoria örömmel mellém ült. Én voltam a pad közepén, Deó meg ablak mellett elnyúlt kényelmesen. Valamennyien az osztályfőnököt figyeltük, aki némán becsukta az ajtót, és beült a katedrába.
- Angela Jones vagyok - kezdte közömbösen a nő, eddig sosem láttam a mosolyát - Én leszek a tornatanárotok, hivatalosan úgy szokott lenni, hogy tanévnyitón minden osztályba oszfő óra lesz egészen délig, tehát ebben a három órában közölni fogom a tudnivalókat, leadom az órarendeteket - amit vagy lemásolhatjátok, vagy lefotózhatjátok a telefonotokkal - nos, az osztályból egy hiányzik. Ha nem haragudnátok meg...
Erre kezébe vette az iratcsomót, amit magával hozta, megnézte, majd a telefonján begépelt egy számot, és hívta is az illetőt, halkan beszélt, és így nem lehetett semmit se hallani, az osztály közbe kezdett egy kicsit hangoskodni. Osztályfőnök letette a telefonját, majd egy másik személyt hívta fel, majd hamar végzett is a hívással, és máris közölt pár dolgokat.
- Leticia Catnosis, és Vivien di Angelo visszaléptek, és inkább művészetibe iratkoztak át. Tehát két személlyel kevesebb osztálytársatok lesz.
Ekkor az előttem levő padból egy fiú máris megszólalt.
- Dehát Vivi, és Leti miért léptek vissza...? Miért...?
Angela erre nem válaszolt, hanem folytatta a beszédét.
- Fernand Mondego! - a megszólított felállt a hátsó padon, aki teljesen egyedül volt - Remélem nem fogok csalódni ebben az iskolában, ülj le. Douglas McCoy!
A megszólított meg se mozdult, és így nem tudtuk hogy ki lehetett, de már nagyon gyanítottam, hogy alvó feketebőrű a hátsó sorban lehetett Douglas.
- Oké... - folytatta - Hát legyen. Ha nem szeded össze magad, akkor nemsokára ki is rúgnak az iskolából.
Eléggé ijesztően hangzott ez kijelentés.
Órákig tartott, miközben figyeltük ahogy felolvassa az iskola rendszabályzatát, majd figyelmeztetett arra, hogy Winkerson felügyelőnő nagyon könnyen megjegyzi a nevünket, és aki megszegi a szabályzatot, azt meg is szólítja, és bajok fognak történni. Például nem szabadott 30 cm-nél kisebb szoknyát hordani, és osztályból hárman hordtak miniszoknyát.
Erre a hátsó sorból csak ha-ha lett a válasz, de figyelembe se vette, hanem gépiesen folytatta a további tudnivalókat. Külön mindenre kitért, amihez nincs kedvem itt leírni, hogy miket mondott. Egyszerűen elég hosszú, de tömör volt.
Majd elmondta, hogy holnap első két óránk vele leszünk tesin, és itt várjunk pontosan nyolckor. Hát oké, ennyit a mai napról. Délkor már mindenki mehetett is haza. Mindenki vagy a maga társához, vagy egyedül távozott. Velem Deó jött, de amint kiléptünk a suliból, egy lány hirtelen megfogta a vállamat.
- Bocsi! - hallottam az ismerős hangját, majd megfordultam gyorsan. Victoria volt, aki izgatottan folytatta a mondandóját - Victoria vagyok!
- Én Daniel - mutattam be komolyan - Szólíthatsz Dane-ak is, és ő itt Deó.
- Oké, Dane, és Deo. Jaj, mennyi D-s van az osztályban!
- Mi van? - csodálkoztam, Deó meg röhögött hangosan.
- Haver! - vigyorgott magyarul - Majd megérted! Na de magatokra hagyom, én egy kicsit kutakodok a suli körül. Majd este tali szkájpon, és meséljük el, hogy mire jutottunk!
Erre a tömegbe eltűnt, és Victoriával maradtam a bejáratnál. Semmi kedvem nem volt az ismerkedéshez, de most egyszer kivételt tettem, elég sokáig ácsorogtunk némán egymást nézve, majd megszólaltam kínosan.
- Oké, ha már tudom a nevedet, akkor menjünk ketten hazafelé?
- Te hol laksz? - kérdezte vigyorogva.
- Rosedale.
- Az hol van?
Ez már elég volt. Ott akartam volna hagyni, de inkább elmondtam, hogy körülbelül merre van. Ő aztán bevallotta, hogy eléggé buta lány, aki szereti a rockot. Még azt is mondta, hogy annyi esze nincs is, hogy levegye a kapucnit a fejéről.
- De hiszen most is ott van a fejeden! - kiabáltam álmélkodva.
- Jaaaaa, bocsi! - szégyenkezett, majd hirtelen lekapta a csuklyát a fejéről. Hátáig érő kávésbarna hullámos haja omlott ki belőle csakúgy szabadon hagyva. Az arcát már jobban meg tudtam figyelni: az enyémhez nagyon hasonló szögletes ajkai, apró orra, és széles szája volt. A barna szeme alatt szeplők voltak, de orrán egy se látszott. Széles homlokán egy hatalmas pattanás volt, amit nemsokára a hajával el is takarta.
- Szóval jobb? - kérdezte ujjongva - Ha már jobb, menjünk ketten Roseizé felé. Úgy sincs sok dolgom, és szeretek mindenhova tekeregni. Főleg, hogy eső jön.
Csakugyan felhők gyülekeztek a fejünk fölött, de engem se bántott annyira az eső, hanem ketten együtt gyalogoltunk Rosedale felé. Időközben kezdett szemerkélni az eső.
- Amúgy innen körülbelül egy mérföldre lakok Downtown District-be.
- Mérföld? - húztam fel a szemöldökömet, eddig senki szájából nem hallottam a mérföldet.
- Ja, te nem tudod? - kacagott - Pedig Amerikába úgy mondják, hogy mérföld.
- De most is Amerikába vagyunk! - kiáltottam fel megint.
- Ja, akkor nem tudom. United States of America?
- Értem... Tehát Usából jöttél?
- Persze. Brooklyn-be laktam a szüleimmel, de aztán ideköltöztünk a nagyszüleimhez, mert veszélyes volt a tengerpart. Mivel elvégeztem az általános sulit, ezért rögtön ebbe a suliba iratkoztam. Azt hiszem, jobb itt lenni, mert több zöldövezetet látok.
- Brooklyn? Az hol van?
- Ja, te se tudod, hogy hol van! - nevetett hangosan, és elszégyelltem magam, mert eszembe jutott, hogy pont New York City-be volt... De már megbántam magamba, hogy Rosedale miatt majdnem leszóltam őt. Egy New York-i osztálytársam lett, remek.
Mindenesetre elég jól összebarátkoztam vele a néhány szóváltással, majd Rosedale sarkánál el is váltunk.
Eszembe jutott hirtelen, hogy Jessét nem is láttam... Hát hova lehetett vajon? De aztán ezt a gondolatot elhesegettem, majd hazafelé iramodtam.
Lau nem volt otthon, és így Francis fogadott, meg is etettem a kutyát, majd valamivel elfoglaltam magam egészen 18:00-ig.
Körülbelül akkor jött haza a nővérem.
Én persze készültem a vacsorával, és nővérem pedig lesve nézte. Francissal is összeszövetkezett, hogy meg se mukkanjon. Mindenesetre jól rám ijesztett.
Nekifogtunk a vacsorának, nővérem szerint finomra sikerült, de az volt a bajom, egy túlságosan megsült, és ropogós lett a lángos. Lau kikérdezett mindent a mai napról, én meg elmodtam mindent részletesen. Persze nem részleteztem az iskolaszabályokat, mert Lau már úgyis tudta. De viszont őt meglepte, mikor elmondtam az Angela tanárnő szomorúságát.
- Hogyhogy szomorú lett? Hiszen mikor mi ballagtunk, akkor következő héten elmentünk hozzá esküvőre, és olyan boldog volt, mikor meglátta az osztályunkat! Mi történhetett három hónap alatt vele? Boldog kellett volna legyen, hogy veletek kezdte a tanévet!
- Lehet, hogy vele is az történt, mint velünk - mondtam szomorúan.
Ezzel itt hagytam a nővéremet, és felmentem a szobámba pakolni. De az ágyam melletti szekrényemen megpillantottam azt a medaliont, amit tegnap kaptam Lautól... Hirtelen eszembe jutott, hogy a nagy gyász után most sikerült úgy, hogy egész nap mosolyogjak. Ha majdnem sikerült is egész nap.
Ekkor csöngetett a laptopom egy skype-hívás miatt, és oda is léptem. Deó hívott egy videóchatra.
- Szeva! - köszöntem, amint megpillantottam Deó vigyorgó képét - Mi az pajtás? Mi tötént?
- Csá Dani! - vigyorgott a képernyőn - Hallod, sok D-s gyerek van az osztályban pont D-s osztályban! Hát ez hihetetlen!
- Mivan? - kérdeztem értetlenül.
- Mindegy cimbora! Holnap meglátod, amint infó órán a tancsi felolvassa a névsort! De most kell a névsor ugyebár?
- Küldjed. Eléggé érdekel, hogy mit értesz a D-s hülyeség alatt - nevettem.
Nemsokára üzenetbe át is küldte a teljes névsort, amin gyorsan végig is futottam. Így hangzott a névsor:

1. Angel Cortés
2. Beatrice Gael
3. Charles Parker
4. Daisy White
5. Daniel Ashton Eaton
6. Daniel Raymond
7. Deon Black-James
8. Devan Dalgan Davenport
9. Dexter Cortés
10. Diego Franken
11. Dora Stark
12. Douglas McCoy
13. Fernand Mondego
14. Heather Eve Yung
15. Jessica Gabrielle Wells
16. Jessica Smith
17. Katherine Campbell
18. Leticia Catnosis (visszalépett)
19. Logan Stane
20. Olivier Levasseur
21. Peter Ennis
22. Vanessa Ward
23. Victoria Queen
24. Vivien di Angelo (visszalépett)

- Á, értem! - szóltam meg végül - Kilenc D-s személy van. Na veled mi történt, Deó, a suli után?
- Ej cimbora! Jó csajokat láttam! De hagyjuk is, Dexterrel dumáltam, akihez majd Angel is csatlakozott. Képzeld el pajtás! Angel, és Dexter mindketten ikrek! Nem tűnt fel neked?
- Hűűűű - csodálkoztam, ikrek is lettek az osztályba! - Komolyan, nem nézelődtem jobban. Na mindegy, majd holnap mindenkit jobban megnézem. Nem tudod véletlenül, hogy ki ez a másik Daniel pasi?
- Mi tudom én! Azt hiszed első nap végén mindenkit név szerint megismerem? De azt hiszem, hogy mögöttem levő fickó lehetett, Jesse padtársa. Ha az marad, ki tudja?
Remek, Jessének lett két Daniel osztálytársa: egyik a régi haverja volt, a másik meg éppen a padtársa lett. Ha a padtársa volt, mert Deó is tévedhet.
Elmondtam neki a Victoriával való kínos beszélgetést, ő meg egész végig csak röhögött.
- Szóval ennyit az első napról - fejeztem be a rövid mesélésemet - Ki tudja holnap hányan szegődnek hozzám?
- Victoria a padtársunk ugye? - kíváncsiskodott Deó.
- Haver! - mondtam magabiztosan - Még azelőtt nyafogtál (egy éve, ki tudja), hogy mi lesz, ha egy kövér csaj ül melléd, akkor beszarsz! Örülhetsz ennek a kis csinos Victoria nevezetű csajnak!
- Beszéljük ki a többieket! - jutott eszébe hirtelen a szokásos ötlete - Tudod azt a barna hajú csajt, amelyik zsebkendőt kért, de aztán nem tetszett Victoria zsebkendője! Na, azt a csajt ki nem állhatom ember! Vigyázz vele cimbora, mert ő lehet Milady de Winter! (~hasonlat, nézd: A. Dumas: A három testőr, Milady a regény "fő" ellensége, egy kegyetlen asszony, akiről azt lehetne mondani, hogy csábító nőstényoroszlán, és mérgező vipera keveréke.~)
- Hogy hívják őt? - érdeklődtem.
- Vanessa!
Aztán tovább nem teketóriáztunk, elmúlt tíz óra, és rögtön az ágyba bújtam.