Notes

Egyik nap Rómában - a nagy nyugatrómai birodalom fővárosa, a hatalmas császárok székhelye, és a csodás épületek, mint Colosseum, Forum Magnum, és Pantheon, azok városa.
Annak idején éppen Hadrianus Lucius Honoratus volt az uralkodó, az eddigiek legjobb császárára, a nép nagyon kedvelte, mert bölcs, és jószivű volt. Az ő legjobb embere pontosan az édespám volt, a rettenhetetlen Vitellius Dacien Aurelianus tábornok, aki régen elfoglalta a félelmetes szászok országát, Germániát.
Térjük vissza...
Határozott parancsnoki léptekkel mentem előre, mögöttem meg Dux Vulpus, vagy Vulpus Tyrannus Rex volt, a jelenlegi tábornok, szigorú bölcs harcos, és apám jó barátja volt, és egybe tábornoktárs is. Tekintete mindig nagyon szigorú szokott lenni, és ötvenvalahány éves lehetett, meg nem is volt felesége.
Éppen Domus Aureába mentünk, az volt a császárok székhelye, és aranyháznak is szoktak nevezni, mármint akinek jobban tetszett az a szó (én aztán inkább aranyháznak fogom szolitani).
Be is léptünk, hosszú piros szőnyegen mentünk a folyósóba, minden boltív alatt ott állt két-két diszes katona, vörös sisakban, palástban, és arany páncélban. Azok voltak a császári őrök, akiknek általába az volt a dolguk, hogy az épületre, és a császárra is vigyázzanak.
Megérkeztünk egy nagy terembe, ez volt a császári terem, itt majdnem minden dísz tiszta aranyból volt, falak meg halványsárga színűek, még sok szép mediterráni pálmák díszitették a félméteres oszlopokat. Éppen a szolgák száguldtak az ételekért, és közbe az asztalt is előkészitették teli finom étvágyakkal.
A terem végén ott a trónon űlt az ősz szakállú Hadrianus császár, mindkét oldalán a két fiával, az idősebbik Octavianus Caesar Honoratus, és a fiatalabbik meg Antonius Statius Honoratus. Mindketten még csak legények voltak, nincs is házastársuk, de szerintem csak valamelyiküknek hamar lesz.
Pont akkor jött meg végre ez az első pillanat, mikor Hadrianus császárt láthattam közelebbről.
Nem is úgy nézett ki, ahogy elképzeltem, nem is volt rajta sebhely, szakálla hosszú, és szürkésfehér, mint a Forum Magnum oszlopai.
Lépegetés közbe Dux Vulpus tábornok szigorúan suttogott hozzám.
- Lassan a felséghez érsz, minden másodpercel közelebb vagy hozzá, térdélj le előtte, vagy kövesd a példámat.
Én csak bólintottam, a tábornok meg előrelépett, és letérdelt a Cézár előtt, én is letérdeltem előtte.
- Nos felséges úram - szólalt meg a tábornok határozottan - A híres Vitellius Dacien Aurelianus tábornoktársam, aki pontosan tíz éve eltörölt a föld színéről, annak a fia Vitellius Dalmatius Aurelius. Aki minden erővel, és méltosággal szeretné helyetesíteni az édesapja munkáját. Azt ajánlom a felséges úramnak, hogy ő legyen az Italia provinciának a Legátusa.
A császár egy kicsit megmozgatta a bajusszát.
- Miért adnád neki ezt a rangot Dux Vulpus? Mennyire tud harcolni? - kérdezte a felség.
- Tizenkét éves korában sikerült megölni egy erős görög harcost egyedül. Mikor húsz éves lett, akkor jött velem harcolni a Germániába, és akkor láttam, hogy sokkal jobban harcolt mint az édesapja. Ráadásul akkor is sebesűltem meg, és minden árón megvédett engem, mielőtt jött a segítség.
- Mennyíre bízol benne? - kérdezte tovább a császár.
- Ha öreg Vitelliusba bíztuk az egész dolgot, akkor a fiataléba is lehet bízni.
- Így is igaz, nos fiatal Vitellius, mióta nem láttad az apádat?
Egy kicsit elgondolkoztam, hogy mikor láttam utoljára. Elég sok véres emlék jutott eszembe, mikor végre az jutott a fejembe ami kellett.
- Tizenkét éves korom óta nem láttam - mondtam udvariasan.
A Cézár meg összeráncolta a homlokát.
- Őszintén sajnálom, azt mondták, hogy meghalt a csatába, igaz Dux Vulpus?
- Igen felség, saját szememmel láttam, hogy elesett - válaszolt a tábornok.
Nagyon szomorító volt ez a hír...
- Nos - folytatta a felség - Vitellius, készen vagy a Legátus feladatra, és megvédeni az Italia provinciát?
- Apám példáját szeretném követni - mondtam.
- Elég bölcs szólás volt ez - folytatta a felség - Akkor mostantól Italia Legátusa vagy, Dux Vulpus majd ad neked parancsot. Ha meggondolod, hogy inkább nem lennél Legátus, akkor szépen fordulj hozzám, és mondj meg nyugodtan, szabadon elengedlek.
Elég jószívű, és egybe bölcs szólás volt, azért is a legjobb császár.
- Köszönöm felség - mondtam.
- Nincs mit fiam, fogadj el a finom illatú vacsorát is!
Már gyorsan kezdett folyni a nyálam, ugyanis nagyon éhes voltam. Az asztalok szépen ki voltak terítve sok finom ételekkel, hamar neki is kezdtük a vacsorának.

Vacsora közben a felség, meg a tábornok aprón mesélték az apám történetéről...
Apám régen egy nagy gladiátor volt, de olyan erős harcos volt, hogy meg is nyerte az utolsó versenyt, ezért Hadrianus császár szabaddá akart engedni. De az apám inkább azt kivánta, hogy parancsnok legyen, és ha jól csinálja a dolgát, akkor nagyobb rangra léptessen.
A császár el is fogadta a kérést, de kért is tőle valamit, és pedig hogy foglalja el a félelmetes szászok országát, Germániát.
Apám valami különleges haditeveket tudott kitalálni, és azzal semmi vereséggel, és nagy sikerrel elfoglalta a Germániát...

Vacsora után az aranyház előtt rátaláltam a tábornokra, és meg is szólaltam.
- Dux Vulpus tábornok! Mi lesz a feladatunk?
- Ha minden rendbe megy, akkor következő újholdkor elfoglaljuk a Delminiumot.
Egy kicsit elgondolkoztam, hogy merre lehet... De csak hallottam róla.
- Az merre van? - kérdeztem.
- A Felső Tengertől északkeletre ott a partvidéken van. Vagyis most jelenleg a hold iránya felé van az a helység.
- És Dacia fenhatósága alatt van?
- Nem - mondta szigorúan.
- Görög fennhatóság? - fagattam tovább.
- Önálló ország.
- Értem.
- Vitellius - szólalt meg a tábornok pár perc múlva - szeretnéd tudni, hogy milyen Legátusnak lenni?
Egy kicsit elgondolkoztam, hogy milyen lehet ez a Legátusság, lehet, hogy semmit se tudtam, és jobb ha készen leszek erre...
- Ömm, szeretném...
- Ismered a szenátus úrat, Khostus Major Parnesiust?
- Aha.
- Akkor szépen menj hozzá, és mondj meg neki, hogy Dux Vulpus barátja küldte, és mesélje el neked tovább az apádról, és a Legátusságról.
Felnéztem az égre, éppen kezdett besötétedni, már mindjárt sötétkék volt az ég, és egy pár csillag meg is jelent.
- Oké, ma még elmegyek - felűltem a lovamra, tábornok is felpattant a lovára.
- Merre is van? - kérdeztem.
- Forum Magnum mellet ott van egy hegy, és azon a tetején van egy ház, na ott lakik - erre az egyik hegyre mutatott - Az a nagy ház.
- Látom is - mondtam.
Éppen készűltem elindulni, de tábornok újra megszólalt.
- Vitellius! Majd holnap reggel itt találkozunk, jó?
- Igenis úram, jó éjt! - mondtam, és megsarkanytyúztam a lovamat, azzal el is indult.
- Jó éjt Vitellius! - kiabált utánam a tábornok - Zeusz legyen veled!
Átvágtam a sötétedő utcákat, probáltam rövid úton elérni a Forum Magnumot. Házak ablakain szépen kigyulladtak, és néhánynál már pislákodtak is a gyertyafények.
A férfiak éppen lassan kezdték befejezni a munkájukat, asszonyok pedig készitették a vacsorákat, ezért mindenhonnan áramlott a finom vacsoraszag, azért közbe még folyt is a nyálam. De tele volt a hasam, ezért nem ehettem tovább, vagy elhízok...
A sötétkék csillagos égen meg is jelent a félhold, ami az jelentette, hogy tizenöt nap múlva fogunk indulni Delminiumba.
Mikor már eltűnt a napfény utolsó sugara, akkor éppen előttem gyorsan elfutott egy fekete alak, öt katona meg utána, de kifáradtan.
- Mi ez a kergetőzés? - kérdeztem.
- Ő a... - mondta az egyik őr már szinte teljesen fáradtan - gö... rög... gyilkos!
- Olyan lassúak vagytok? - kérdeztem, és rögtön a "Görög gyilkos" nyomába eredtem...