NotesWhat is notes.io?

Notes brand slogan

Notes - notes.io

Röviden, tömören megpróbálom összefoglalni...
24 leszek.
Pár évvel ezelőtt szerelemes voltam, vagyis azt hittem. Volt egy 2 hónapos kapcsolatom, amit elbasztam, mert sokszor hülyén viselkedtem a lánnyal.
Utána nem bírtam feldolgozni, hogy vége lett, nagyon sokat fogytam, rengeteget ittam, több öngyilkossági kísérletem volt, egyszer le is állt a szívem.
Laza 2,5 évbe telt mire mindent sikerült feldogozni, mire sikerült újra úgy állni a lányokhoz, hogy nem ribanc mind és megpróbálom újra.
Tavaly februárban ráírtam egy lányra, akinek a szemei nagyon megfogtak. Hónapokig, konkrétan 10 hónapig vártam arra, mire visszaírt.
Addig egy nap nem telt el úgy, hogy meg ne néztem volna, legalább látta e amit írtam. Decemberben válaszolt, üzenetkérésekben kaptam meg az írandómat, azért nem írt előbb. Elkezdtünk beszélgetni. Minden tökéletesnek tűnt a múltját leszámítva. De hát velem is voltak gondok, úgyse ismertem akkor, gondoltam egy próbát megér. Beszélgettünk rengeteget, majd találkoztunk és összejöttünk. Minden teljesen tökéletes volt. 4 hónapunk volt együtt. Havonta 2-3 hetet együtt töltöttünk. 170 km-re lakott tőlem, én Székesfehérvár mellett, Ő Zalaegerszegen. Komolyan imádott anyuja, apuja, tesója, nagyjából minden rokona.
Egyik unokatesója kivétel, ráadásul ő épp velük szemben lakik. Egy 17-18 éves drogos, piás ribanc. Mindig csak lehúzta Dominikát, volt, hogy meglopta, amikor csávója volt kérte hogy falazzon neki, miközben mással kefél...stb, hosszú..
A lényeg, hogy bármikor együtt voltunk, mindig kapott virágot. Minden apróságra figyeltem. Elől engedtem az ajtóba, főztem neki, csókkal, reggelivel keltettem, de ezt még sorolhatnám holnap reggelig. Egy hónapja minden megváltozott. Azóta furcsa velem, azóta teljesen ellökött. Először azt mondta, hogy velem nem lehet normálisan beszélni, durcizok, gyerekes vagyok(bipoláris depresszióm van, gyógyszereket kell szednem, de mióta összejöttünk nem szedtem, mert boldog voltam vele). A lényeg, hogy régen ha bárki, ha lány, ha barát, ha barátnő felbaszott akkor elküldtem a kurva anyjába, leoltottam nagyon durván. Nála ez nem így volt. Ő vele nem akartam ezt csinálni. Ha valami nem tetszett mondtam neki, hogy 'Szeretlek', elfordultam és aludtam...De erre talán 3x volt példa abban a 4 hónapban és mindig nagyon apró dolgokon kaptunk össze. Közben kiderült, hogy amióta velem furcsa azóta beszélget egy másik sráccal. Régen Miskolc mellett laktak. Kiderült, hogy 13 éves kora óta szerelmes ebbe a buziképű páwa köcsögbe. 18-19 a srác. 450 km-re lakik Dominikától. Nemrég dobta a nője, azóta beszélgetnek. Persze én vagyok a szar, én vagyok beállítva annak, aki elbaszta. Aztán jött az, hogy kér egy hetet, hogy tudjon gondolkozni, addig ne beszéljünk. Miközben nekem nem írt vissza, vagy lekoptatott láttam, hogy a srác fb-ján osztogat zenéket, így szeretlek, úgy szeretlek....és kurvára fájt. Nagyon nagyon nagyoooooooooooon. Most ott tart a dolog, hogy lent volt a gyereknél 1,5 hétig. Dugtak. Felhívott és erről be is számolt. Ráadásul hozzátette, hogy a srác beleélvezett. Nagyon jól esett, komolyan :)
     
 
what is notes.io
 

Notes.io is a web-based application for taking notes. You can take your notes and share with others people. If you like taking long notes, notes.io is designed for you. To date, over 8,000,000,000 notes created and continuing...

With notes.io;

  • * You can take a note from anywhere and any device with internet connection.
  • * You can share the notes in social platforms (YouTube, Facebook, Twitter, instagram etc.).
  • * You can quickly share your contents without website, blog and e-mail.
  • * You don't need to create any Account to share a note. As you wish you can use quick, easy and best shortened notes with sms, websites, e-mail, or messaging services (WhatsApp, iMessage, Telegram, Signal).
  • * Notes.io has fabulous infrastructure design for a short link and allows you to share the note as an easy and understandable link.

Fast: Notes.io is built for speed and performance. You can take a notes quickly and browse your archive.

Easy: Notes.io doesn’t require installation. Just write and share note!

Short: Notes.io’s url just 8 character. You’ll get shorten link of your note when you want to share. (Ex: notes.io/q )

Free: Notes.io works for 12 years and has been free since the day it was started.


You immediately create your first note and start sharing with the ones you wish. If you want to contact us, you can use the following communication channels;


Email: [email protected]

Twitter: http://twitter.com/notesio

Instagram: http://instagram.com/notes.io

Facebook: http://facebook.com/notesio



Regards;
Notes.io Team

     
 
Shortened Note Link
 
 
Looding Image
 
     
 
Long File
 
 

For written notes was greater than 18KB Unable to shorten.

To be smaller than 18KB, please organize your notes, or sign in.