Notes

Mosolyogva lépkedtünk a kis utcán hatan. Hat elég furcsán kinéző fiatal, közülük én egyedül lány, vörös, szinte már piros, göndör, középhosszú hajjal, amin hatalmas virágos hajpánt díszelgett, egy régi táskával a vállamon és hatalmas vigyorral az arcomon. Életemben nem hagytam el még az országot, pláne nem az anyám nélkül. Most pedig itt voltunk Texasban, mindenféle szállás nélkül. A telefonom hangszórójából a srácok száma, a Together szólt, tekintve a hangulatomra. Ugrálva mentem a járdán, Mátéval folyamatosan táncolni akartam, ám ő nem tartotta jó ötletnek a forgalmas utcán. Már egyébként is szégyellték magunkat, hogy hangosan hallgatom a zenéjüket.
-Annyira boldog vagyok! - tártam szét a karom, miközben a dalszöveget ordítottam. Azt hiszem még sosem mondtam ilyet.
-Értjük, de ne égess itt minket! - sziszegte Bex a hátam mögül.
-Úgy sem értik mit mondunk. - forgattam a szemem, majd befordultunk egy másik utcába. A nap sütött, mindenki happy volt, kivéve Bexet, aki mint mindig, most is meg tudott volna fojtani egy kanál vízben a hiperaktív viselkedésem miatt.
-Sok idő amíg odaérünk? - ültem le a járda szélére.
-Állj már fel! - húzott fel Jani idegesen - Nem hoztunk volna el, ha tudjuk, hogy ilyen leszel.
-Milyen? - kérdeztem vissza idegesítően.
-Ilyen..- kereste a szavakat - ilyen idegesítően boldog. - vágta rá.
-Én amúgy örülök, hogy végre mosolyog. - húzta meg a vállát hosszú hallgatás után Iván, utalva arra, hogy mindig valamin rágódom, vagy hogy sosem vagyok ilyen, mint most. Ezzel azt hiszem mindenki egyetértett, mivel csendben sétáltak a szűk úton. Nem akartam innen hazamenni Magyarországra. Itt annyira jó eddig, otthon pedig mindig káosz van. Persze, miért is maradnánk várost nézni, hajnalban indul a repülőnk vissza Budapestre.
-Na itt is volnánk. Legalábbis úgy tudom. - nézett fel a telefonjából Iván a romkocsmára. Az utcára tekintő oldalán erkélyek voltak, nagy betűkkel ki volt már most világítva, hogy "Open". Mindnyájan sóhajtottak egy óriásit, majd lenyomták a kilincset.
-Helló! - köszöntünk egyszerre a kitetovált, hosszú hajú, szakállas srácnak, aki a karszalagokat ragasztgatta az emberekre. Rögtön éreztem a régi dohos szagot, a cigi füstjét, az italokat.
-Azt hiszem ti vagytok a Parazol. - nézett végig a srácokon.
-Igen, de itt van még ő is. - tolt maga elé Iván. A magas srác lesajnálóan nézett le rám, majd felragasztotta ránk a piros karszalagokat.
-Szóval a magyar rock and roll együttes meg egy kamurocker. - forgatta a szemét.
-Kamurocker? - fontam össze a karomat magam előtt - Mi a francért lennék kamurocker? - kérdeztem bunkón.
-Nézz már végig magadon, Istenem. - fogadta az éppen belépő punkokat - Gondolom ismered az Arctic Monkeyst és te már azonnal 20 soros bakancsot és oldalláncot hordasz. És csak úgy megsúgom, idejárnak lerészegedni, és nem olyanok, mint amilyennek gondolod őket. - nézett rám hátra, én pedig idegesen húztam magammal a srácokat. Igaz, hogy szeretem a majmokat, sőt egy éve még meg is haltam volna értük, de számomra az új albummal és stílussal elásták magukat a szememben.
-Nehogy...- nézett rám Máté - Nehogy emiatt felkapd a vizet.
-Nem kaptam fel a vizet, nem érdekel! - hazudtam.
-Most komolyan emiatt a kijelentés miatt leszel letörve egész amerikai ittléted alatt? - ültek le mellém hirtelen.
-Nem vagyok letörve. - húztam meg a vállam.
-Oh, dehogynem. Akkor most ott ugrálnál a gitárjaim között. - ölelte át a vállam Máté.
-Na, menjetek kipakolni, én elleszek itt. - tapsoltam, majd elindítottam a Scorpions új albumát. Nekem már mindegy volt, legalább a tömeget ne halljam. Pár perc múlva rengeteg ember özönlött be az ajtón én pedig inkább a falhoz álltam és vártam, hogy elkezdjék a koncertet. Máté azonnal elkezdte játszani a Take My Handet és az egész tömeg kórusban énekelte, hogy "When you walk, when you talk". A szám vége felé odasétált mellém egy velem egyidős, raszta srác, aki bűzlött a piától.
-Jössz táncolni, cica? - kacsintott rám, majd megkapaszkodott a vállamban.
-Nem. - nyögtem ki bunkón, és gyorsan elrohantam az egyik kihalt sarokba és fellapoztam a Csontvárost. A srácok éppen a Jól áll nekem az életet játszották, én pedig elmélyültem az árnyvadászok történetében.
-Na akkor jössz? - fogta meg a kezemet a srác.
-Ha nem hagysz békén olyat kapsz tőlem, hogy...- álltam fel a kanapéról, de ő azonnal eltűnt az emberek között.
-Gyökér. - gondoltam magamban, majd elindult a Lumberjack. Bex félreütötte a billentyűket, Máté rosszul fogta le az akkordokat, Simi elrontotta az ütemet, Iván pedig felcserélt két sort a szövegben.
-Mi a frászt bénáztok? - néztem fel idegesen a színpadra. A tömegben folyamatosan villogott a vaku és megállás nélkül és sikítoztak.
-Alex és Miles - tátogta Simi a dobok mögül.
-Mi? - tártam szét a karom, mivel egy szót sem értettem.
-T-U-R-N-E-R! - betűzte, nekem pedig egy pillanatra megállt a szívem. Felálltam, hogy jobban lássam őt. Tetőtől-talpig feketében volt, napszemüveget viselt és bizonytalanul állt a lábán, folyamatosan Milesbe kapaszkodott, gondolom be volt szívva. Simi elkezdte a Don't Wanna Diet, én pedig kissé zavartan lapoztam a könyvben. Éppen az utolsó oldalakon jártam, amikor valaki eltakarta a fényt.
-Ha most nem takarodsz el....-mondtam idegesen a könyvből fel sem nézve, mivel azt hittem megint a Korn felsős, raszta srác az.
-Bocs, csak néztem, hogy mit olvasol. - mondta egy mély hang kedvesen, amit azonnal felismertem és a göndör fürtjeimet igazítva néztem fel rá.
-Bocs, azt hittem nem te vagy, Alex. - mosolyogtam rá kellemetlenül.
-Hát te miért nem bulizol? - ült le mellém. Az arcom már olyan vörös volt, mint a hajam, Máté leesett állal figyelt minket.
-Nem volt kedvem. Egyébként meg velük jöttem - néztem a színpadot, miközben a Modernialt játszották és a szívem majd kiugrott a helyéről.
-Ja, te együtt vagy valamelyikkel? - vette le a szemüvegét, és azonnal megláttam a gyönyörű, óriási barna szemeit.
-Dehogyis! - csóváltam a fejem - Haverok.
-Akkor megnyugodtam. - húzta óvatos mosolyra a szemét, majd felállt - Jössz táncolni? - kérdezte abban a pillanatban, amikor meghallotta a Love Is Like elejét.
-Al! - lépett mellénk Miles.
-Miles, most ne! - adott a kezébe tíz dollárt, majd Miles eltűnt a tömegben. Alex a vállamba kapaszkodva lépkedett jobbra és balra, nem igazán tudta , hogy mi történik. Úgy éreztem magam, mintha a 70-es években lennék. A zene, a hely, Alex és a külseje. Csak egy dolgot nem értettem: Alex Turner mi a francnak táncol velem?
-Szépek a szemeid - mosolygott rám, miközben összekulcsolta az ujjait az enyémmel és az egyik kezét a hátamon pihentette.
-Köszi - mondtam teljesen más hangnemben, mint eddig. Lecsuktam pár pillanatra a szemem, és nem tudtam abbahagyni a vigyorgást.
-Ordítson aki szerelmes! - szakította félbe a dalszöveget egy pillanatra Iván, én pedig hangosan énekelni kezdtem a refrént. Mert az lettem egy pillanat alatt. A szám végén hirtelen elengedett, és az erkély felé sétált.
-Gyere cigizni. - nyitotta ki az ajtót.
-Nem cigizek. - ültem vissza a sarokba és az ölembe vettem a táskámat.
-De attól kijöhetsz velem. - forgatta a szemét, majd mutatta, hogy menjek előre. Leültem a földre, a fejemet pedig a falnak támasztottam.
-Amúgy te amerikai vagy? - kérdezte kíváncsian, miközben kifújta a cigifüstöt.
-Magyar. Jó is lenne, ha amerikai lennék! - figyeltem a város fényeit, ő pedig értetlenül nézett rám. - Közép-Európában van. Voltatok tavaly fellépni.
-És ott voltál? - ült le mellém ismét.
-Nem volt rá pénzem. - nevettem kellemetlenül. Azt azért mégsem mondhattam, hogy undorodtam tőle, mint embertől. Persze ez most egy perc alatt teljesen megváltozott, sőt még szerelmes is lettem belé. Legalább is úgy érzem.
-Mesélj magadról inkább. - adott a kezembe egy sört. Ilyen sem volt még, hogy valaki kérte, hogy mondjak magamról valamit. Talán, mert meglehetősen unalmas vagyok?
-Oké, és mit? - piszkáltam idegesen a hajam.
-Mi a neved? Vagy hívjalak vöröskének? - gyújtott meg még egy cigit.
-Lola. És ne, légyszi ne! - emeltem fel mosolyogva mindkét kezem, mert egyébként tetszett ez a név, de csak azért, mert ő adta nekem.
-És te szeretsz minket? - nézett rám vigyorogva, kissé nagyképűen.
-Öhm. Igen, de nem ilyen nagyon. Ismerem az összes számaitokat, de nincsen a szobámban szentély rólatok. - csak volt ☺.
-Akkor miket hallgatsz? Belőled mindent harapófogóval kell kiszedni? - ölelte át a vállam.
-Mindent ami rock, vagy metál. - néztem mosolyogva a csuklómon lévő gitárt ábrázoló tetoválásra.
-És ezt miért varrattad magadra?
-Mert ez az életem kiskorom óta. - feleltem egyértelműen - Igen, gitározok, ha erre vagy kíváncsi.
-A telefonszámodra vagyok kíváncsi. - adta oda az iphoneját. Egy pillanat alatt beleírtam a névjegyzékbe, majd remegő kézzel visszaadtam.
-Miért nem buliztál, ha ilyen zenéket szeretsz?
-Már mondtam. nem volt kedvem, felidegesítettek. - ittam bele a sörömbe - Elvileg kamurocker vagyok. Jó, mi?
-Miért érdekel, ha ezt mondják? Elég ha tudod magadról, hogy nem vagy az.
-Mert mindenkinek meg akarok felelni. De senkinek sem tudok. Én elnézem mindenkinek, ha hibázik, de ha én hibázok, akkor rögtön elítélnek. Mindig én vagyok és leszek a kihasználható, csicskáztatható, manipulálható és a megalázható. - hadartam hatalmasat sóhajtva és kinyitottam egy üveg vodkát, nekem már mindegy volt.


Az alkohol és a hatásai. Senkinek sem szoktam ilyenekről beszélni, erre itt van egy vadidegen, akinek a fél életemet kiöntöm fél perc alatt. - De nem akarlak fárasztani, meg már amúgy is mindjárt zárnak szerintem. Szóval hali! - álltam fel mellőle, de utánam jött, és közelebb húzott magához.
-Engem egyáltalán nem zavarsz. - megsimogatta az arcom és belenézett a szemembe. Még közelebb lépett hozzám és lassan megcsókolt. Egyre jobban remegtem, és mosolyogtam, úgy érzetem, hogy el fogok ájulni. Máskor is csókolóztam már, de ez más volt. Nagyon más. A fejét elhúzta, majd újra engem nézett, én pedig egyre vörösebb voltam.
-Ha ennyire érdekel az emberek véleménye rólad, akkor tessék, itt van. - húzott újra magához, de kinyílt az ajtó, és kilépett Miles, aki meglepődötten nézett minket.
-Na végre Alex, azt hittem egy ideje már, hogy buzi lettél, de megnyugodtam, hogy nem. - nézett felváltva hol engem, hol pedig Alexet. Lángoló fejjel siettem le a lépcsőn a kijáratig, de utánam jöttek. A járda szélén ültek Ivánék. Alex és Miles intett egyet nekem, majd eltűnt a sötétségben, csak a füstölő cigicsikkjüket lehetett látni.
-ALEX! - ordított utána Simi, de mintha nem is hallották volna,átmentek utca másik oldalára.
-Mi a francot csináltatok? - kérdezték mind az öten egyszerre.
-Lola, te ittál? - lépett mellém hirtelen Máté.
-Csak egy kicsit - mondtam lassan, miközben a falnak dőltem -És semmi közötök hozzá, hogy mit csináltam. - indultam el idegesen, bizonytalan léptekkel a repülőtér felé.
***
-Minden oké? - ült le mellém Máté aggódva a budapesti repülőtéren
-Miért ne lenne? - válaszoltam bunkón, majd tovább hallgattam az Intim Torna Illegált.
-Rossz rád nézni. - hajolt le, hogy lássa az arcom.
-Akkor ne nézz rám. - mondtam elcsuklott hangon, miközben a könnyeim végigfolytak az arcomon.
-Aha, minden oké...- ölelte át mosolyogva a vállam, én pedig a bőrkabátjába nyomtam az arcom.
-Csak csináltam valamit, amit nem kellett volna, és most rettentően érzem magam. De már jól vagyok. - szipogtam, miközben az arcomra erőltettem egy félmosolyt, és letöröltem a könnyeim.
-Miért érzem, hogy ennek az egésznek köze van Alex Turnerhez? - tette fel a költői kérdést.
-Talán, mert részegen csókolóztam vele? - kérdeztem vissza, majd a tenyerembe temettem inkább az arcom.
-Azért remélem a telefonszámodat megadtad neki. Jöhetnének ide.
-Nagyon vicces vagy. - forgattam a szemem és elindultam a kijárat felé.
-Azért gratulálok. Alex Turnerrel.. Nem szórakozol.- röhögött.
-Nyugodtan mondhatod azt is, hogy ribanc vagyok. - néztem rá komolyan.
-Miért lennél az? Teljesen normális, hogy egy buliban smárolsz valakivel.
-Persze, teljesen normális, hogy egy 10 évvel idősebb férfivel. - léptem ki az utcára.
-Úgy érzem ennek még nincs vége...- ölelt magához hirtelen.
-Oh, dehogynem. Most is ugyanazt csinálja valakivel, mint velem.