Notes

Origins

1 Fejezet - Határvidék

Hamarosan vége lesz a nyárnak, még mindig nem tudom, hogy hova tudnék télre elrejtőzni. Mindenütt a birodalmi katonák keresik engem. Igen, mindenütt. Nem tudom, hogy a császár vajon igazából mi okból keresne engem, de csak annyit tudok róla, hogy apám miatt kerestet az embereivel. Ez az egész olyan lenne, mintha betyár lennék, vagy esetleg törvényenkivűli.
Már több mint 3 hónapja üldöznek a katonák. Szerencsére jól ismertem az erdőket, a vadászatot, és az íjászatot, ezért sokszor meg tudtam menekűlni. Erdőkbe vándorolok, nincs saját szállásom, és magányos nómád életmódot élek. Megkeresek egy kényelmes fát, és a törzsén alszok egész éjszakán át. De azért nyitva tartom az egyik szememet, hogy nehogy egy vadállat megtámdja engem.
Ételért pedig szedek gyümölcsöt, vagy levadászok egy szarvast, vagy esetleg madarakot fogok. Majd megsütöm őket. Hogy tűzet gyűjtsak, ahhoz szerzek taplógombákat, ami az erdőkbe igen sűrűn előfordúl, főleg a fáknál. Kovakővel meggyújtom, és a gomba könnyen lángra lobban. És így lehet megsütni a húst.
A szerszámokról se feledjük meg, előbbi említésből van pár kovakövem. Azon kivűl egy hosszúszárú íj, egy erős tőr, egy tegez, és nyilvesszők. Ha elfogy a nyílvessző, akkor ágakot szoktam törni, és az egyik végét megfaragom a tőrömmel hegyesre, és a másik végére pedig tollat teszek. Azzal máris jó nyilvessző lesz. De nem olyan jó, mint az íjkészítő műhelybe készűlt nyíl.
Éppen szép augusztusi délután van, már ebédeltem. Mielőtt hozzáfognék az újabb nyílak készítéséhez, azelőtt kellettek a ágak, mert az itteni ágak nem olyan erősek, vagyis gyenge fák azok. Ezért megint összepakolom a dolgaimat, és folytatom az űtamot a Tölgyesi Szoros ösvényén. Mikor megtettem vagy száz lábnyi távolságot, ekkor végre rátalálok egy jobb fára. Elrejtem a hátizsákomat, és felmászok a fára az erős mancsaimmal.
Mikor letöröm a tizennegyedik ágat, ekkor közelbe elkezdődik a favágás. Elgondolkozok rajta, hogy ezek favágók-e, vagy mások? Lentről hirtelen valaki megszólal.
- Hé te? A fenevadak előtt menekűltél? - vigyorog - Ahogy látom, semmi farkas nincs itt!
- Nem! - kiabálok neki, mielőtt leszállok a fáról, azelőtt felveszem a csuklyámat. Ez az egér nem más, mint egy fiatal, erős, fekete hajú egér, akinek a fején egy szalmakalap van. Egyik mancsával a baltát tartotta.
Az ujjával rám mutat - Te meg ki vagy, és mit keresel itt?
- Inkább az a kérdés, hogy te ki vagy... - válaszolok neki.
- Nos, a nevem Előd, Medvésből jöttem a társaimmal ide fát vágni! Te meg ki vagy, és merre jársz? Te eléggé egy gazegérnek nézel ki! - erre rám tartja a baltáját - Ha az vagy... Akkor ne félj, mert úgy le foglak keverni!
- Én csupán csak vándor vagyok, nem tudom, hogy merre akarok menni. De addig futom a földeket, amíg elveszítem a lábamot. Vagy addig, amíg meg nem halok.
- Akkor mit kerestél fenn a fán? - gúnyolódik a fiú, bár azt kivánom, hogy inkább nem kellet volna engem megtalálni.
- Tudod mit? - kezdem a gúnyolódást - Ha elmensz innen, akkor esküszöm, hogy nem bántlak, és ha itt tartasz, vagy tovább faggatsz, akkor véged lesz, nem csak neked, hanem a társaidnak.
Előd meglepetten néz rám, leteszi a baltáját, készűl ismét beszélgetni, de újra megszólalok.
- Ha akarod tudni - kezdek mosolyogni - Akkor én csak levelet vittem a császárnak, és most térek haza üres kézzel.
- Csak tudd, hogy visszaút az egyenesen visszavezet Újfoktőgybe, és a másik pedig az Elveszett Királyságba vezet. Pontosan Medvés után Határvidék, és az után az Elveszett Királyság jön. Talán Medvésbe mensz haza? A Medvés bírójának dolgozól? Mert tudtunkkal az Elveszett Királyságba nem lakik senki...
Ekkor megijedek, hogy nem sikerűlt ez a kifogás, és hamar kitalálok valami mást.
- Igen, nem lakik senki, és Medvés birójának dolgoztam.
- És ki az édesapád? - szakít félbe.
- Ööö... Csanád - mondom, hátha elhisz nekem, egyébként úgy is hívták az apámat.
- Csanád? Olyan nevet nem is hallottam... Családnév?
- Farkas...